Elengedték a „brémai tálibot”

Megkönnyebbüléssel fogadták a német hatóságok a török állampolgárságú, de letartóztatásáig Németországban élő Murat Kurnaz pénteki szabadon bocsátását. A sajtóban „brémai tálibként” elhíresült törököt még 2001-ben, a szeptember 11-i események kapcsán vették őrizetbe az amerikai fegyveres erők Pakisztánban, majd terrorizmus gyanújával Guantánamóba szállították.

Munkatársunktól
2006. 08. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négyévnyi kubai fogsága után a 24 éves férfi tegnap visszanyerte szabadságát, miután az amerikai védelmi minisztérium közlése szerint a délnyugat-németországi Ramsteinben működő amerikai légi támaszponton átadták őt a helyi hatóságoknak. Érdekes, hogy az amerikai hadsereg már tavaly felajánlotta a férfi szabadon bocsátását, ám ezt akkor megakadályozta a Németországgal folytatott hosszas alkudozás a szabadlábra helyezés feltételeiről.
A szabadon bocsátással azonban a jogi procedúra egyáltalán nem ér véget. Megfigyelők szerint Kurnaz ügyében még hosszú bírósági tárgyalásokra lehet számítani. És bár az első hivatalos német közlések után úgy tűnhetett, fellélegezhet Németország, mostanra egyre inkább kérdésessé vált, hogy Berlin „tisztán” kikerülhet az ügyből. Erre utalt internetes kiadásában a Der Spiegel is, idézve a német hírszerzés egyik korábbi jelentését, amely szerint Kurnaz egyetlen bűne az volt, hogy „rossz időben, rossz helyen tartózkodott”. Ugyanezen az állásponton vannak a férfi ügyvédjei is. Az amerikai védelmező azzal indokolja véleményét, hogy 2002-ben mind az Egyesült Államok, mind pedig Németország hírszerzése megállapította, hogy védence nem állt kapcsolatban sem az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatával, sem a hatalmuktól megfosztott afganisztáni fanatikus tálibokkal, sem pedig más szélsőséges csoportokkal. Német kollégája pedig – aki hamarosan a nyilvánosság elé is áll – előzetesen jelezte, hogy vádat kívánnak emelni a német állam ellen.
Az ügyvéd a korábbi Schröder-kormányt vádolja, hogy nem tett meg mindent Kurnaz szabadon bocsátása érdekében, sőt cinkosi szerepet töltött be az ügyben. Erre utalnak azon sajtóértesülések is, amelyek szerint a berlini kormányzat korábban kettős játékot játszva fennhangon szidta a guantánamói fogolytábort, s annak bezárását követelte, de ugyanakkor közreműködött Kurnaz fogva tartásában is – írja az MTI.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.