Három méter magas, vasból és hullámlemezből készült fal választja el Padova külvárosában az afrikai bevándorlók szegénynegyedét az olasz munkások lakta utcáktól. A nyolcvan méter hosszú építmény mentén rendőrségi ellenőrző pontok működnek, hogy kiszűrhessék a drogkereskedelmet.
– Este nyolc órától egészen reggelig valóságos vidámpark működik itt: üvöltözés, bömbölő zene, üvegdobálás, a kivilágított udvarokon bekokainozott emberek randalíroznak, és a kábítószer-kereskedelem a nap 24 órájában működik – fakadtak ki a helybéliek a La Repubblica lap padovai tudósítójának. A lakók szerint a fallal szomszédos Anelli utcában az élet valóságos pokollá változott, amióta a szomszédos egykori diákszállót ellepték az afrikai bevándorlók, akik munka helyett bűnözéssel keresik a kenyerüket. Az éjszakai dorbézolás hangjai után korán reggel a közeli udvarokon szóló müezzin hangjára ébrednek az olaszok, akik egyre nehezebben viselik a megpróbáltatásokat.
– Természetesen nem kellemes dolog embereket gyakorlatilag ketrecbe zárva látni, de a viselkedésük láttán az emberek egyszerűen rasszistává válnak – magyarázkodnak a külvárosi olaszok, akik szerint a fal megépülése előtt szinte mindennapos volt, hogy üres italosüvegek repültek be éjszakánként az ablakukon, a randalírozástól és a bűnözéstől pedig egy nyugodt pillanatuk sem volt. Gyakorlatilag tizenöt éve tart a nigériai és észak-afrikai bevándorlók és a helyi lakosság közötti feszültség, melynek végére a helyi önkormányzat beleegyezésével épített elválasztófallal próbálnak pontot tenni. A bevándorlók azzal védekeznek, hogy már felhagytak a birkaölés hagyományával a garázsban, és az utolsó klánharc óta is eltelt már legalább tíz nap. Az utolsó csepp a pohárban egy kokainnal túladagolt bevándorló halála volt, ekkor döntöttek úgy a helybéliek, hogy radikális eszközökhöz folyamodnak.
A fal mentén szabályos ellenőrző pontok működnek, ahol a rendőrök éjjel-nappal ellenőrzik az áthaladókat. A dokumentumok ellenőrzése és a kötelező motozás után a drogok hatása alatt állókat nem engedik belépni a város területére. A nyári vakáció alatt a drogkereskedők követték ügyfeleiket a tengerpartra, de szeptember elejétől kezdődik minden elölről.

Mártha Imre magánbiznisze rekordot döntött, miközben a főváros csődben