Spanyolország jutott be elsőként az elődöntőbe a Japánban zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon, miután a nyolc között a várakozásoknak megfelelően legyőzte Litvániát. A meccs sorsa gyakorlatilag már az első negyedben eldőlt, a piros-sárgák ekkor 28-11-es előnyt szereztek. Félidőre nem változott a különbség, a harmadik periódusban pedig újabb hat ponttal nőtt, a roppant sima végkifejletet a 89-67-es végeredmény is jelzi. A Memphis Grizzliest erősítő Pau Gasol 25, a Barcelonában játszó Juan Carlos Navarro 22 pontig jutott.
Az olimpiai aranyérmes Argentína még biztosabb, 83-58-as diadalt aratott Törökország felett. A 21 pontig jutó Nocioni vezette dél-amerikaiak kemény védekezése meghozta gyümölcsét, sőt a vége meglepően egyoldalú találkozó lett. A pénteki elődöntő egyik ágán Argentína Spanyolországgal csap öszsze, a másik páros ma alakul ki. A szerdai negyeddöntők párosítása: Görögország–Franciaország 9.30, Egyesült Államok–Németország 12.30.
A vb-hez kapcsolódó sportdiplomáciai hír, hogy a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség kongreszszusa felvette soraiba Montenegrót, így szeptember 4-től már 213 tagja lesz a FIBA-nak. Szerbia-Montenegró tehát utoljára szerepelt ezen a néven a XV. vb-n, ahol címvédőként már a nyolcaddöntőben kiesett, miután szombaton 87-75-re alulmaradt Spanyolországgal szemben.

Élete egyik legfelkavaróbb ügyéről beszélt a nyomozó: nem gondolta volna, milyen szörnyűséggel állnak szemben