Tavaly novemberben Somogyi Ferenc volt külügyminiszter állt ki először a nyilvánosság elé azzal, hogy a külügyi tárca utazó nagyköveteket és konzulokat, illetve laptop-diplomatákat küld ki azokba az országokba, ahol teljes funkciójú külképviseletet nem tudnak létrehozni. Az intézkedést elsősorban takarékossági szempontokkal indokolták. A miniszteri székben Somogyi Ferencet váltó Göncz Kinga szóban szintén támogatja az egységes külképviseleti hálózat létrehozását, de eddig csak a bezárt ulánbátori magyar nagykövetség helyett létesítettek laptop-diplomáciai posztot. Az ügyeiket jórészt Budapestről intéző, állomáshelyükre csak alkalmanként utazó kiküldötteket egyébként más, erre nyitottságot mutató országok külképviseletei fogadják majd.
Lapunk kérdésére a mongóliai ügyeket ellátó Jaczkovits Miklós részletesen beszámolt feladatköréről. A pekingi magyar nagykövetség irodájaként akkreditált magyar képviselet számára az ulánbátori francia nagykövetség épületében szorítottak helyet. Jaczkovits Miklós egyedül dolgozik új munkakörében, önállóan utazik, a munkájával együtt járó kiadásait a dologi költségből fedezi. Az iroda júliusi felállítása óta egy hónapot töltött kinn állomáshelyén, mint mondta, Budapesten gyűjti össze és rendszerezi az ügyeket, és akkor utazik, ha intézkedni kell. Kérdésünkre a Magyar Köztársaság eddigi egyetlen laptop-diplomatája elmondta: nincs tudomása arról, hogy a mongol fővárosban akadna másfajta „társbérlet”, azaz nemigen fordul elő, hogy egy uniós ország nagykövetségén más államok laptop-diplomatái tevékenykednének.
Szerettük volna megtudni, hogy ebben az évben miért nem küldtek ki több laptopdiplomatát, de a Külügyminisztérium munkatársa kérdésünkre csak annyit közölt, hogy egy meg nem nevezett dél-amerikai országban – vagy országokban – hamarosan elfoglalja állomáshelyét egy újabb kiküldött. Sajtóértesülések szerint Varga Koritár Pál utazó nagyköveti megbízatásáról lehet szó, ő Bolíviában, Peruban, Ecuadorban, Kolumbiában és Venezuelában tevékenykedik majd. Munkájára szükség is van, hiszen a folyamatos bezárások eredményeként a kontinens déli részén immáron csak Brazíliában, Argentínában és Chilében működik magyar nagykövetség. A második Gyurcsány-kormány külpolitikájában egyébként sem tűnik fontosnak a magyar külképviseletek önállósága: Montenegróban például közös épületben működik a magyar és osztrák nagykövetség, és a hírek szerint a külügyi vezetés más országokban is „társbérletet” tervez.
A laptop-diplomácia egyébként ismert fogalom a világban, jóllehet a kiküldöttek rendszerint nem egyedül, hanem egy-két munkatárssal végzik munkájukat. Utazó nagykövetekre is akad példa, hazánkban azonban Medgyessy Péter évi hetvenmillió forintos megbízatása gazdaságossági aggályokat vet fel.

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi