Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet hat éve nyilvánította augusztus 30-át az eltűntek világnapjává. A listára többféle okból kerülhet valaki: vannak, akik önszántukból kilépnek addigi környezetükből, és valahol másutt, más országban, földrészen, új névvel kezdenek új életet. Mások esetleg bűncselekmény áldozatává váltak és holttestük nem került elő, míg legnagyobb számban azok vannak, akiknek a természeti katasztrófák, fegyveres konfliktusok miatt veszett nyoma.
A Magyar Vöröskereszt Keresőszolgálata az első világháború óta tevékenykedik, szorosan együttműködve a nemzetközi szervezet genfi Központi Keresőszolgálatával, valamint az egész világra kiterjedő kutatóhálózattal – emlékeztetett az MTI. A humanitárius szervezet térítésmentes szolgálata azokat a családokat támogatja, amelyek háborúk, fegyveres konfliktusok következtében vagy a hidegháború idején, politikai elnyomó rendszerektől menekülve vesztették el a kapcsolatot családtagjaikkal. Kivételes, humanitárius alapon segítenek még olyan állami gondozásban felnőtt fiataloknak is megkeresni szüleiket, testvéreiket, akik nem ismerik családtagjaik adatait. A magyar hatóságok legalább 25 ezer eltűnt embert keresnek. Évente nyolc-kilencezer gyermek eltűnését jelentik be, de 80-90 százalékuk pár napon, héten belül előkerül és csak néhány eset okoz komoly gondot a rendőrségnek.

Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén