Természet, kultúra és zene áll a középpontban az immár harmadszor megrendezett verespataki FanFesten augusztus 25–27. között. Idén első alkalommal két színpadon folynak az élőzenei koncertek. Fellép többek között a Nightlosers, a Iordache, a Slang, a Subscribe, a Blazzaj és a Kampec Dolores is, de lesz dzsessz-, rock-, folk-, reggae- és világzene is.
A Mentsétek meg Verespatakot! mozgalom részeként rendezett Széna fesztiválon kulturális, környezetvédelmi és alternatív programok csalogatják a látogatókat. Most is lesz szénajumping hat méter magasból a bátraknak, labdajátékok szénában, mászófalak, rádiós tájékozódási verseny. A fesztivál vendégeit irodalmi sátor, poszterkiállítás, színi előadás, táncbemutató, vetítés, graffiti és a környezetbarát termékek kiállítása várja.
A fiatal családok részvételének segítésére a fesztivál ideje alatt a gyerekek számára speciális játékteret alakítanak ki. A mozgalom négy éve indult útjára; célja, hogy felhívja a figyelmet a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai–román vállalat ciántechnológiát alkalmazó aranykitermelési terve ellen. A római kori tárnákat túravezető kalauzolásával lehet megtekinteni, valamint gyalogos és kerékpáros túrák indulnak a festői szépségű, védett területekre. A fesztivál az önkéntes szervezők jelentkezését is várja, erről a www.fanfest.ro oldalon található több információ. A támogatóknak köszönhetően a rendezvény egésze ingyenes.

Elképesztő: ezért támadta meg az iskolás kisfiút egy felnőtt férfi