Gondolatkísérlet vagy valóság?

A köztévének adott nyilatkozatában Draskovics Tibor nem cáfolta, hogy a közszférában 2008-ban bevezetendő teljesítményalapú bérrendszer érdekében megszűnhet a 13. havi bér. Az államreform-bizottság elnöke szerint ugyanakkor ez csak egyike a számos javaslatnak, amelyekről jövő héten tárgyal a kabinet.

Bákonyi Ádám
2006. 08. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meg kell nézni, hogy a ma meglévő bérrendszeren belül a bért, a különböző juttatásokat hogyan lehetne átcsoportosítani úgy, hogy kevésbé az eltöltött évek vagy a jelenlét, sokkal inkább a teljesítmény alapján járjon a javadalmazás. Erről szól ez a munka. Ennek részeként készült egy ilyen papír is, ami nyilvánosságra került. Nagyon sok más javaslat is van – mondta tegnap a köztévében Draskovics Tibor arról, hogy egy, az államreform-bizottság környezetéből kikerült dokumentum szerint a nyelv- és gépkocsi-vezetői pótlék mellett a közszférában megszűnne a 13. havi bér. A bizottság elnöke jogosnak tartja az emberek elégedetlenségét a közszféra teljesítményével. – Aki rosszul teljesít, miért kapjon tizenharmadikat? Nem biztos, hogy nem fog kapni. Ez most csak egy gondolatkísérlet. Egyébként az a javaslat sem arról szólt, hogy vegyék el tőlük a pénzt, hanem hogy ne automatikusan kapja meg mindenki, hanem a teljesítmény arányában osszák el ugyanazt a pénzt – mondta Draskovics Tibor.
László Boglár akkori kormányszóvivő tavaly áprilisban elismerte, hogy 2004-ben nem volt 13. havi fizetés a közszférában. Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács 2003. novemberi ülésén a szakszervezetek belementek a kabinet kérésébe, hogy a költségvetésre való tekintettel a 2004. évi 13. havi fizetést két héttel később, 2005. januárjában fizessék ki. Nem sokkal később a kormány azonban általánosan „nulladik havi” juttatássá alakította a rendszert. Eszerint a tizenharmadik havi fizetéseket a következő év elején fizették ki, de csak azoknak, akik január elsején még közalkalmazotti jogviszonyban álltak. Ekkor még csak az volt biztos, hogy azon közalkalmazottak estek el a juttatástól, akiket 2004 végén nyugdíjaztak. László Boglár viszont megerősítette, az új szabályozás szerint a 2005. januári kifizetés már ugyanarra az évre vonatkozott, a 2004-es egyhavi juttatás tehát „eltűnt”. Később az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a törvényhozók nem alkották meg a megfelelő átmeneti szabályokat a 13. havi fizetés egyhavi külön juttatássá való átalakításakor, ezért az új szabályozás hátrányosan érintette azokat, akiknek a jogviszonya év közben szűnt meg. Hosszas és bonyolult tárgyalássorozat eredményeként végül visszaállították az eredeti rendszert. Bár több szakszervezet is vitatja, a Pénzügyminisztérium szerint az idén a január 16-i kifizetéssel rendeződött az ügy.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.