Gyurcsányiáda

Akkoriban, a formálódó kiigazítás részsikerei folytán, az ötvenedik évét taposó Gyurcsány-kormánynak már nem csak Tesco gazdaságos szóvivőre tellett. Egész minisztérium kommunikálta a miniszterelnök minden kósza gondolatát, bár ezt a kreatív apparátust amőbaklubnak nevezték, hogy minden egyes kormányzati ciklussal tovább lehessen csökkenteni a tárcák számát. Külön főosztály foglalkozott a nemzet dédatyjának rendkívüli, a főműsoridő nézettségi listáit évtizedek óta vezető médiaszózataival, a kormányfői blog szerkesztői utánpótlását pedig évről évre a diákírók legjobbjaiból biztosították, különös tekintettel a fikciós tehetségekre. Az európai listavezető blog akkoriban már szélesvásznú multimédiás változatban működött, és az ország minden egyes nappalijának egyik falát kötelezően betöltötte. Nemrégiben – megelőzve a tengerentúli törekvéseket is – a magyar géniusznak köszönhetően az interaktivitást is sikerült megvalósítani: nemcsak a nép láthatta nap mint nap a három számjegyű életkor felé haladó, mégis feleannyi idősnek beillően gesztikuláló Gyurcsányt, hanem Gyurcsány is a legapróbb életmozzanatokig tanulmányozhatta az ő hűséges népét.
Sikert sikerre halmozott Magyarország. A világ fogadóirodái lázban égtek, hogy sikerül-e a pápai aggastyánnak Kádár János rekordja után Fidel Castróét is megdönteni. Az amerikai elnök ellátogatott Budapestre a Horn Gyula-szobor tűzijátékkal egybekötött avatására, a Lendvai Ildikó Alapítvány meghívására, amely hátrányos helyzetű manhattani fiatalokat segített diplomához az ország egyetlen megmaradt, brókereket képző egyetemén. A látogatást kissé beárnyékolta, hogy a Demszky körúton csőtörések és kidőlő villanyoszlopok hátráltatták a magas rangú washingtoni vendég autókonvoját, de a központi amőbaklub szerint az elnökkel ily módon csak a magyar főváros utánozhatatlan, egyéni báját sikerült megismertetni, amelyet olyannyira szívükbe zártak világszerte az egzotikumokra éhes turisták és az extrém sportok kedvelői. A hivatalos programban szerepelt nosztalgiabeszéd a Citadelláról (ezt a műfajt a szépkorú vendéglátó annak idején épp egy hasonló elnöki vizit alkalmával, a CNN-től leste el); s múzeumlátogatásra is sor került az Új Magyarország sugárúton található Terror Házában, különös tekintettel az újonnan kialakított szárnyra, amely az Orbán-kormány rémtetteit idézte fel.
A dolgos hétköznapok – mint azt a kormányfő egy korai, nyaralás előtti tévészózatában megígérte – teljesen megváltoztak. A régiókat nemrég alakították át egyetlen hiperrégióvá, amelynek örökös vezetésére Gyurcsány Ferencet kérte fel a hetente (mindig a nagyhéten) ülésező Országgyűlés. Az új funkciót kapott Sándor-palotában a Nettóbefizetésügyi Hivatal koordinálta a brüsszeli kapcsolatokat; az elvadult, önellátásra berendezkedett vidéket az újgenerációs padláslesöprő brigádok látogatták; a jó egészségnek örvendő Kóka János pedig végre, beteljesítve életküldetését, a vidámparki szellemvasút szárnyvonalát is felszámolhatta. Az ország ugyanakkor bizakodott, hiszen Gyurcsány Ferenc a tizenharmadik választási kampányában is megígérte, hogy hamarosan – valószínűleg Mongóliával és Etiópiával egy időben – hazánk is bevezeti az eurót. Ennek érdekében meg is hívott a konvergenciatanácsba olyan jeles szakértőket, akik nemcsak a modern közgazdaságtannal, de a sztálini fejlesztéspolitika és a spanyol inkvizíció módszereivel is tisztában voltak. A sikerek meg is hozták a kívánt eredményt: az ötmilliós magyarság többsége Gyurcsány Ferencre szavazott.
Ezen a ponton felébredtem. Mondják: tényleg felébredtem?
És önök?