A korábbi halálos ítélet megerősítését kérte a líbiai ügyész annak az öt bolgár ápolónőnek és egy palesztin orvosnak az ügyében, akiket azzal vádolnak, hogy fertőzött vér átömlesztésével szándékosan AIDS-beteggé tettek négyszáz gyereket a bengázi kórházban. A Tripoliban megtartott tegnapi tárgyaláson a védő kifogásolta, hogy a perújrafelvétel óta csak a vád tanúit hallgatták meg – írta a Reuters.
Ismeretes: a vádlottakat már hetedik éve tartják fogva Líbiában. Két éve valamennyiüket halálra ítélték, pedig a világ orvos szakértői kezdettől fogva azt állították, hogy a fertőzést a rossz higiénés viszonyok okozták. A líbiai legfelső bíróság a széles körű nemzetközi tiltakozás hatására tavaly decemberben perújrafelvételt rendelt el az ügyben. Az ügy újratárgyalását azután engedélyezték, hogy Bulgária és az Európai Unió megállapodott Líbiával: nemzetközi alapot hoznak létre Bengáziban az AIDS-beteg gyerekek családjainak megsegítésére.
Líbia korábban azt javasolta Bulgáriának, hogy fizessen kompenzációt a megfertőzött gyerekek hozzátartozóinak, ennek fejében megkímélik a vádlottak életét. Az európai állam azonban erre nem volt hajlandó, mivel ez a vádlottak bűnösségének elismerését jelentené. Az újabb ajánlat úgy szólt: a halálos ítéleteket a hozzátartozóknak nyújtott humanitárius segítség fejében is meg lehet változtatni. Ez már elfogadhatónak látszott. A vádlottak szabadon bocsátása mellett kiállt az Egyesült Államok, az EU és Kofi Annan ENSZ-főtitkár is.

Elgázolt egy embert a HÉV Sashalmon