Hazafias magyarázat

Nagy megtiszteltetés érte a magyar sajtót, hiszen maga a miniszterelnök kérlelte az újságírókat, segítsenek az országnak elmagyarázni, hogy nem hiábavaló a sok áldozat, azokat meg kellett hozni. A fennkölt mellébeszélés valódi célja, hogy a médiumok nagyobb lendülettel hirdessék az egyre fáradó és mind unalmasabbá váló kormánypropagandát a kiigazításról, reformról, konvergenciaprogramról, új egyensúlyról, új Magyarországról és egyéb koalíciós agymenésekről. A miniszterelnök a zsurnaliszták hazafiságára apellál, amikor eme felvilágosítómunkára kéri őket, nem véletlen, hogy óhajának képtelenek vagyunk ellentmondani. Mi, akiket igazán nem lehet kormány közeli elfogultsággal vagy lekötelezettséggel vádolni – tekintettel arra, hogy ezt a rémítő zagyvalékot, amit a kormány gazdasági, pénzügyi programjának titulálnak, az egyszerű polgárok, de még a felülmúlhatatlan szocialista szakemberek sem értik, ezért örömmel teszünk eleget a kormányfő felkérésének és legjobb tudásunk szerint igyekszünk megvilágítani, mi is történik ebben az országban. Igazság szerint mi jó hazafiként eddig is gőzerővel magyaráztuk a gyurcsányi gazdaság- és pénzügypolitika lényegét és részleteit, így a mi olvasóinkat már nem nagyon kell kiokosítani. Ők meglehetősen tájékozottak a hiábavalóságok és az áldozatok témájában, bár tagadhatatlan, hogy Gyurcsány gyökeresen másfajta magyarázatokra gondolt. A miniszterelnök szereti ott kezdeni, hogy a Fidesz miatt van szükség áldozatokra, a gazdasági ügyekben dilettáns polgári párt hajszolta bele a szociálisan érzékeny szociáldemokrata kormányzást a túlköltekezésbe. A továbbiakban a miniszterelnök szereti a Fidesz felelőtlen választási ígéreteit, a lakosságot megtévesztő riogatásait emlegetni, valamint a vállalkozók és a középosztálybeliek döntő többségét holmi ügyeskedő, adókerülő, pitiáner csalóként beállítani, akikre ráfér egy kis „rend, fegyelem, pénzügyi szigor”, vagy ha úgy tetszik: „reform”. Természetesen mi, akik nem a „szocialista”, de még csak nem is a Gyurcsány-féle „felelős” hazafiság talaján állunk, a szükséges áldozatok témakörében is egészen más véleményen vagyunk.
Az áldozatok valójában hiábavalók, azokra nem lett volna semmi szükség. 2002 tavaszán még a legelvakultabban liberális és a legfelvilágosultabban szocialista közgazdászoknak sem jutott eszükbe, hogy a magyar gazdaság adó- és járulékemelésekre, bérbefagyasztásra vagy más radikális kormányzati beavatkozásra szorulna. A magyar gazdaság egészségesen gyarapodott, a térségben élenjáró volt, felkészülten várta az uniós csatlakozást, s jó kilátásai voltak az euró bevezetésére. 2002 nyarán a magyar demokrácia nagyobb dicsőségére alkalmatlan, felelőtlen, lelkiismeretlen, kupec mentalitású haszonlesők (és még finom vagyok és visszafogott, hogy nem rablókat és fosztogatókat írtam) ragadták magukhoz a hatalmat, akik rövid időn belül elherdáltak mindent, tönkretették az országot és a gazdaságot. Négy esztendei pocsékolásuk és pazarlásuk nyomán tényleg szükség van a gazdasági egyensúly visszaállítására, de annak sem a lakosság újabb kizsigerelése lenne az egyetlen lehetséges útja. Ám ha már a sarcoláson kívül egyéb módszert nem ismernek, legalább valami halovány jelét látnánk annak, hogy a kizsarolt közpénzeket a köz javára fordítják majd. De az igazságosság és hatékonyság nevében létrehozott intézmények leginkább arra jelentenek garanciát, hogy a közpénzek ezután is eltűnnek majd kézen-közön, ami kétségkívül biztosítja a „létező” szocializmus jogfolytonosságát, de azért igazán nem érdemes az állampolgároknak áldozatokat hozni. Hazafiként most hirtelenjében ennyit tudunk segíteni az országnak. Függetlenül attól, hogy Gyurcsány kéri-e vagy sem, igényt tart-e rá a továbbiakban, mi folytatjuk.