Hét figyelmeztetés a „bűnbaktól”

Folyamatosan és egyre részletesebben tájékoztatta a közeledő viharról a katasztrófavédelmi főfelügyeletet augusztus 20-án az a meteorológus, akivel szemben ennek ellenére fegyelmi eljárás indult. A Szilvásy György vizsgálata által bűnbaknak kikiáltott köztisztviselők majdnem mindegyikéről kiderült már, hogy ártatlanul hurcolták meg.

Munkatársunktól
2006. 08. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összesen hét figyelmeztetést küldött Csonka Tamás ügyeletes meteorológus az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak (OKF) augusztus 20-án, amelyekben a közelgő viharról tájékoztatott. A meteorológus a greenfo.hu internetes portálon olvasható beszámolója szerint a hétből két jelzést faxon, ötöt pedig elektronikus úton továbbított, de nem e-mailben, hanem az előírt, zárt láncú kormányzati kommunikációs csatornán (az úgynevezett Marathon Globe rendszeren) keresztül. Csonka az első üzenetet délelőtt háromnegyed tízkor küldte el, amelyben már jelezte a délutáni, esti vihart. Mivel úgy ítélte meg, hogy a helyzet kiemelten veszélyes lehet, faxot is továbbított az OKF-nek. Csonka Tamás szerint a katasztrófavédelem munkatársainak délutántól fokozott figyelemmel kellett volna kísérniük a Marathon rendszeren érkező, már a veszélyt közvetlenül megelőző riasztásokat.
A meteorológus rámutatott: fél hét után tíz perccel, tehát közel két és fél órával a tűzijáték előtt a zárt rendszeren keresztül, illetve faxon általános tájékoztatót küldött az OKF-nek, amelyben már országos képet adott a viharról, jelezve, hogy a zivatar nyugatról kelet felé halad. Csonka Tamás leszögezte, annak ellenére használta a faxot, hogy a katasztrófavédelem külön kérésére a tájékoztatásnak kizárólag a Marathon rendszeren keresztül kellene bonyolódnia. Tehát szó sincs arról, hogy egész nap egy darab e-mailt kapott volna az OKF, hiszen a 19 óra 39 perckor küldött piros jelzésű riasztás már az utolsó mozzanat, „egy megerősítés” volt – szögezte le a meteorológus.
A Szilvásy György kancelláriaminiszter által vezetett vizsgálat miatt egyébként felfüggesztették állásából az OKF ügyeletesét, két munkatárs ellen pedig fegyelmi eljárás indult, holott egyikük augusztus 20-án szabadságon volt, ráadásul nem is az érintett részleget vezeti. A kancellária egyik főosztályvezetőjét többek között arra hivatkozva függesztette föl állásából Szilvásy, hogy a szervező Nexus Kft.-vel kötött szerződés nem tér ki arra, mi a teendő vis maior esetén, ugyanakkor a megállapodás nyilvánosságra hozatala után kiderült: egy külön fejezet foglalkozott ezzel a kérdéssel. Miközben a „szakmai” alapon bűnbaknak kikiáltott köztisztviselőkről rendre kiderül, hogy nem követtek el mulasztást, addig a jogszabályok alapján felelősséggel tartozó kancelláriaminiszter, a fővárosi védelmi bizottságot vezető Demszky Gábor főpolgármester és a katasztrófavédelemért felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Lamperth Mónika továbbra sem hajlandó felelősséget vállalni az öt ember halálával, több száz sérülésével járó katasztrófáért.

Elégedetlenek. Az Index úgy tudja, hogy az MSZP tegnapi frakcióülésén szó esett az augusztus 20-i tűzijáték alatt történt tragédia vizsgálatáról is. Lendvai Ildikó frakcióvezető csak annyit mondott, volt egy hozzászóló, ám az internetes portál szerint többen is úgy értékelték a vizsgálatot, hogy az nem a megfelelő felelősöket nevezte meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.