Nemcsak az új uniós tagállamok, de Románia és Bulgária is előbb vezetheti be hazánknál az eurót – értékelték tegnap hazai és külföldi elemzők a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által kedden bemutatott konvergenciaprogram tervezetét. Gazdaságkutatók szerint a lakosságra váró megszorításoknak távolról sincs végük, hiszen a múlt héten kiszivárogtatott programhoz képest magasabb, 6,2 százalékos jövő évi infláció további hatósági áremeléseket, így például a gázárak újabb drágulását vetíti előre. A rekordnagyságú, 10,1 százalékos idei államháztartási hiány csökkentése kapcsán elemzők arra figyelmeztetnek, hogy míg a program az adó-, járulék- és áremelésekkel részletesen foglalkozik, addig a választások előtt beígért és azóta folyamatosan hangoztatott reformok továbbra sincsenek kibontva. A reformok részletezésének hiánya az egész program hitelességét alááshatja, ha ugyanis a szerkezeti átalakítás nem történik meg, úgy az állami kiadások csökkenése sem biztosított. Minthogy az adóbevételek növelése pedig pusztán néhány évig tudja enyhíteni a problémákat, szerkezeti átalakítás nélkül újratermelődnek a jelenlegi súlyos egyensúlyi gondok. A legnagyobb problémát szakértők azokon a területeken látják, ahol a jelenlegi folyamatok alapján további jelentős hiánynövekedésre lehet számítani a következő években, s amelyekkel a konvergenciaprogram nem vagy csak felületesen foglalkozik. A társadalom elöregedése miatt a nyugdíjkassza és a gyógyszerkassza gondjai a legégetőbbek, reformok híján a költségvetésnek itt egyre magasabb deficittel kell számolnia. Kevés részlet vált ismeretessé a kutatók szerint az egészségügyi és az oktatási reformokról, így a programban nincs meghatározva, hogy milyen hiánycsökkentő lépések milyen hatállyal lépnek életbe.
Igen derűlátónak ítélik meg elemzők a programban szereplő adóbevételi előrejelzéseket, valamint a gazdasági növekedés lassulására és az inflációra irányuló prognózisokat. A kedden közzétett adatok alapján hazai és külföldi elemzők továbbra is 2014 és 2016 közötti euróbevezetésre számítanak, ebben az évtizedben ugyanis hazánk várhatóan nem tudja teljesíteni az euróövezeti csatlakozásra vonatkozó maastrichti követelményeket.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője lapunk érdeklődésére elmondta: míg a 2007. és a 2008. évre vonatkozó előrejelzés már közel áll a realitásokhoz, addig a 2009. évre meghatározott növekedési és hiányszámok már nagy valószínűséggel tarthatatlanok, a gazdasági növekedés üteme ugyanis várhatóan négy százalék alatt marad 2009-ben is. Az inflációt Suppan szerint ugyancsak túl optimistán tervezte a kormány, a 2008-ra megjelölt 3,3 százalék helyett a Takarékbank 4–4,5 százalék közötti pénzromlási ütemmel számol. A szerkezeti reformok hiányával kapcsolatban Suppan megjegyezte: a programban a kabinet három év alatt a GDP majdnem hat százalékára rúgó kiadáscsökkentést ígér, az ezt biztosító átalakítások konkrétumait azonban nem részletezi. Még jó néhány csontváz eshet ki a szekrényből, amelyek kétségessé teszik a programban vázolt hiánycsökkentés teljesülését – emelte ki Suppan, aki e tételek közé sorolta az államadósság finanszírozásának megdrágulását, az orvosi ügyeleti díjakat, az iparűzési adó kiváltását és a regisztrációs adó esetleges viszszafizetését.
A konvergenciaprogram kapcsán a Morgan Stanley nemzetközi befektetőház arra figyelmeztet: elkerülhetetlenné vált, hogy a világ egyik legnagyobb hitelminősítő intézete, a Moody’s visszaminősítse Magyarország hitelbesorolását. A leminősítést előrevetítő nyilatkozatot a napi.hu internetes portál beszámolója szerint a Moody’s azzal indokolta, hogy korábban gyorsabb magyarországi euróbevezetésre számított.
Hazánk 2004 májusában elkészített programja és a mostani tervezet között valamennyi makrogazdasági mutató tekintetében riasztó eltérés mutatkozik. A kormány két évvel ezelőtt még jóval alacsonyabb hiánnyal és adóssággal, erőteljesebb növekedéssel és alacsonyabb inflációval számolt a következő évekre. Míg a tervezők a korábbi programban a GDP fél százalékának megfelelő évi hiánycsökkentést ígértek Brüsszelnek, addig a mostani program három év alatt GDP-arányosan hétszázalékos deficitlefaragást irányoz elő, ami drasztikus megszorításként értékelhető. Még döbbenetesebb az eltérés az államadósság esetében: a korábbi és a mostani pálya közötti különbség már az idén a GDP tizenegy százalékára rúg, 2008-ban pedig megközelíti a húsz százalékot. A mostani számok a gazdasági növekedés és az infláció szempontjából is igen eltérők, ami jól érzékelteti, hogy a két évvel korábban tervezetthez képest lényegesen rosszabb pályán halad most a magyar gazdaság.
Nem lehet számon kérni a konvergenciaprogramot, mert az nem tartalmazza az euró bevezetésének dátumát – értékelte a miniszterelnök által bemutatott programtervezetet tegnap Csaba László. A Közép-európai Egyetem közgazdászprofeszszora az Info Rádiónak nyilatkozva kiemelte: az új céldátum eléréséhez szükséges intézkedéseknek csupán a filozófiája ismeretes, a konkrétumok azonban nem. Csaba László szerint mindez növeli a bizonytalanságot, hiszen nem lehet megmondani, hogy az ország mikorra tudja teljesíteni a szükséges feltételeket. Hozzátette: a konvergenciaprogram jóindulatú olvasata 2012-es bevezetést céloz meg.
Nem valószínű, hogy 2014 előtt Magyarország csatlakozni tudna az euróövezethez, s az időpont akár még tovább is csúszhat – jelezte a kedden közzétett konvergenciaprogram kapcsán tegnap a Goldman Sachs. A nemzetközi befektetőház a késedelmes euróövezeti csatlakozást azzal indokolta, hogy a konvergenciaprogram alapján az ország 2010-ig nem tudja teljesíteni az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat. A Goldman Sachs csak 2007-ig tartja hitelesnek a konvergenciaprogramot, mivel az azt követő időszakra vonatkozóan meglátásuk szerint hiányoznak a konkrét tervek. Az elemzők hozzátették, hogy a programban a kormány mindössze a reformok kiemelt területeit nevezi meg, valamint azt, hogy 2008-tól be kívánja vezetni az ingatlanadót. A Goldman Sachs szerint jelentős kockázata van annak, hogy a 2010-es választások közeledtével a kabinetnek nem sikerül folytatnia az államháztartási hiány csökkentésének tervét.

Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”