Visszavonulás közben a saját csapdájukba estek a Műegyetem alagsorában a tűzoltók – mondta tegnap a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Kiss László tűzoltási csoportvezető, aki a helyszínen irányította az egységeket, és a mentés közben maga is füstmérgezést szenvedett. „Amikor lemegyünk, viszünk magunkkal tömlőt, amelyet magunk után fektetünk le, nekünk ez jelenti azt a fonalat, hogy vissza tudjunk menni” – ismertette Kiss László szavait az MTI. Arról, hogy mi vezetett a három tűzoltó halálához, azt mondta: „nem volt semmi gond, ami indokolta a tragédiát”. Szerinte az volt a baj, hogy a tűzoltókocsik és a lángok közti távolság szerencsétlenül alakult: egy tömlő még éppen nem ért le a lőtértűzig, az eredetileg kihúzott tömlőhöz csatlakoztatott újabb tömlő viszont már túl hoszszúnak bizonyult. Ezért is fordulhatott elő, hogy a nyomás hatására megfeszülő cső összehurkolódva kör alakot képezett.
Továbbra sem ad ki információt az elmúlt heti műegyetemi tűz lehetséges okairól, illetve az azt követő szakértői vizsgálatokról a budapesti tűzoltóság – közölte lapunkkal Molnár Péter, a testület szóvivője. A vizsgálóbizottságok munkájáról részeredményeket sem hoznak nyilvánosságra, az összegző jelentések elkészülte után azonban tájékoztatják majd a közvéleményt.
Közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendőrség a három tűzoltó augusztus 8-i halálának körülményeit. Hidvégi Győző, a Műegyetem Sporttudományi Egyesület lövész szakosztályának és a BME lőterének vezetője lapunknak korábban elmondta: a baleset idején két klubtag, a lövészet vezetője (Hidvégi fia), illetve egy szemlélődő volt a helyszínen. Schőn Péter, a BRFK szóvivője a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem tudni, történt-e bűncselekmény. A fegyverszakértő még vizsgálja, valóban abból a három fegyverből: egy AK–47-es (Kalasnyikov) sorozatlövő karabélyhoz hasonló FÉG sportfegyverből, illetve két sportpisztolyból lőtt-e a BME lövészszakosztály két tagja, miként azt vallomásukban állították.
A Műegyetem lőterének nem volt tűzoltási terve, mert nem tartozott a fokozottan tűzveszélyes vagy a tűzveszélyes kategóriába.

Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai