Itt a százforintos gáz

Ha hinni lehet a miniszterelnöknek, jövőre nagyjából száz forintot kell majd fizetnünk egy köbméter földgázért. A háztartások negyven százaléka ehhez semmilyen támogatást nem kap majd. Számukra így egyik pillanatról a másikra duplájára emelkedik majd a gázszámla.

Erdősi Csaba
2006. 08. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lakosság 500 milliárd forintos gázszámlájának 20 százaléka erejéig képes gázártámogatást adni az állam, ami megközelítőleg 1,2 millió háztartást érint, és háztartásonként átlagosan 80 ezer forintot jelent – jelentette be Gyurcsány Ferenc a jövő évi gázár-támogatási rendszer változását. A gázárkassza százmilliárd forintosra való lefaragása nem kapott túl nagy visszhangot a magyar sajtóban. Talán azért, mert a bejelentést gyakorlatilag az új konvergenciaprogram sarokszámainak ismertetésébe csomagolta be a kormányfő, pedig a terv megvalósítása sokkszerűen érheti a magyar háztartások zömét.
Ma Magyarországon nagyjából 2,8 millió háztartás használ vezetékes földgázt; az összfogyasztás évi ötmilliárd köbméter. A miniszterelnök által alapul vett ötszázmilliárd forintos összfogyasztás egy köbméterre vetítve százforintos árat jelent. S bár a gáz ára tulajdonképpen már ma is ennyi, a jelenleg még működő, mindenkinek járó sávos kompenzációs rendszer jóvoltából az átlagos magyar fogyasztó ennek a száz forintnak csak valamivel több mint felét kényszerül kifizetni. Annak az 1,6 millió millió háztartásnak tehát, amely a miniszterelnöki bejelentés értelmében kiszorul a támogatott körből, durván az idei duplájára emelkedik majd a jövő évi fűtésszámlája. Persze csak akkor, ha maga az alapár változatlan marad. Erre azonban semmi garancia nincs, sőt, az olajpiaci folyamatok ismeretében inkább az a biztos, hogy egy vagy két lépcsőben, de jövőre az alaptarifa is emelkedni fog.
A százmilliárd forintos kompenzációs keret azok számára sem jelent majd valódi kompenzációt, akik bekerülnek a támogatotti körbe, hiszen ők is komoly tehernövekedéssel számolhatnak. A mostani árakkal és támogatási rendszerrel számolva egy háromezer köbméteres fogyasztást produkáló család körülbelül 160 ezer forintot költ gázra egy év alatt. Jövőre a fentiek értelmében már háromszázezer forint lesz a számla, s ha ebből kivonjuk a rájuk eső nyolcvanezer forintos támogatást, még mindig tekintélyes, hatvanezer forintnyi éves pluszköltséget kapunk eredményül. Szerettük volna megtudni, hogy kik számíthatnak pontosan támogatásra, de a részletek kidolgozásával megbízott tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint közelebbivel csak október végén szolgálhatnak.

Jöhet az orosz energia. Magyarországnak nem áll módjában, hogy csökkentse energiafüggőségét Oroszországtól, ezért az ország nyitott a további orosz beruházásokra még akkor is, ha eközben igyekszik diverzifikálni beszerzéseit – mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Reuters hírügynökségnek. A távirati iroda által idézett nyilatkozatban a miniszter leszögezte, hogy Magyarország nyitott minden olyan befektetővel szemben, amelyik betartja a szabályokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.