Izraelnek fel kell oldania Libanon ellen alkalmazott blokádját – jelentette ki Jeruzsálemben Kofi Annan ENSZ-főtitkár Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel közösen rendezett sajtóértekezletén. Kifejezte reményét, hogy Izrael visszavonja erőit Libanonból, amint legalább ötezer ENSZ-békefenntartó lesz a közel-keleti arab országban. Szavai szerint ez a helyzet „a következő néhány nap vagy néhány hét” folyamán bekövetkezik. A világszervezet vezetője az MTI szerint felhívást intézett a libanoni síita Hezbollah szervezethez, hogy feltételek nélkül bocsássa szabadon az általa elrabolt két izraeli katonát.
Olmert kijelentette, hogy az izraeli fél majd akkor oldja fel a zárlatot, ha a Biztonsági Tanács tűzszünetről rendelkező 1701-es számú határozatának összes előírása teljesül. Kifejezte reményét, hogy az augusztus 14. óta érvényben lévő tűzszünet Izrael és Libanon új kapcsolatainak sarokköve lesz, és szorgalmazta, hogy létesüljenek közvetlen kapcsolatok az izraeli és a libanoni kormány között. A libanoni kormányfő azonban közölte, hazája lesz az utolsó arab ország, amely békeszerződést ír alá Izraellel. Fuád Szinjóra arab kezdeményezésű, igazságos és átfogó béke létrejöttét szorgalmazza, amely az Arab Liga 2002-es csúcstalálkozóján született. Ez felszólítja Izraelt, hogy juttassa vissza mindazokat a területeket, amelyeket az 1967-es háborúban foglalt el; felszólít továbbá jeruzsálemi székhelyű palesztin állam létrehozására, illetve a palesztin menekültek ügyének rendezésére.
A nap folyamán izraeli harci gépek repültek át Bejrút, valamint Libanon egyes keleti és középső területei felett. A bejrúti kormány a tűzszünet megsértésével vádolja Izraelt a berepülések, valamint a Libanon elleni tengeri és légi blokád miatt. Az Európai Bizottság eközben úgy döntött, 42 millió euróval támogatja a libanoni újjáépítést. Brüsszel egyebek mellett az infrastrukturális és környezetvédelmi célú helyreállítási munkálatokat, a belső biztonság fokozását, illetve a gazdaság újraélesztését segíti.

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék