Jövő szombaton, azaz szeptember 2-án 10 órától, később kijelölendő helyszínen tartják a Magyar Olimpiai Bizottság rendkívüli közgyűlését. Erről a testület tájékoztatta az MTI-t azután, hogy Szekeres István MOB-tag tegnap Molnár Zoltán ügyvezető igazgatónak benyújtotta az erre vonatkozó, a MOB tagjainak egyharmada által aláírt indítványt. Ezt több prominens szocialista politikus, így Szekeres Imre, Mesterházy Attila, Balogh József, Csabai Lászlóné és Ipkovich György, valamint többek között Forgács Róbert, Frenkl Róbert, Gáspár Tamás, Juhos József, Kisteleki István, Kiss István, Kökény Beatrix, Körösfői László, Perjámosi Sándor, Rábold Gusztáv, Ruza József és Studniczky Ferenc is szignálta.
„A Magyar Olimpiai Bizottság 58 tagja a mai napon rendkívüli közgyűlés összehívását kérte, amelynek oka és célja a következő: a MOB hatékonyabb érdekképviseletének és érdekérvényesítési képességének a helyreállítása, valamint biztosítása és mindezek érdekében a MOB elnökének visszahívása” – szerepel a távirati irodához eljuttatott tájékoztatóban, amely kitér arra is, hogy a meghívók postázását ma kezdi meg a MOB-iroda.
Szekeres István ugyanakkor kora délután – ellentmondva az általa benyújtott beadványnak – azt nyilatkozta, lát reményt arra, hogy a rendkívüli közgyűlés összehívása megelőzhető, ha az elnökség öszszeül, és világosan kommunikálja, mi történt az augusztus 7-i rendkívüli vezetőségi ülésen.
Kedden Schmitt Pál Öntsünk tiszta vizet a pohárba! mottóval szintén soron kívüli közgyűlést szorgalmazott október 14-re, jelezve, azt várja, hogy az ő szerepének megvitatása mellett azok is méressék meg magukat, akik a tagság egységének megbontását, a jelenlegi káoszt előidézték.

Tűz ütött ki egy budapesti munkásszállón, több mint 200 embert menekítettek ki – videó