Kamatemelést jósolnak hétfőre

Ismét ötven bázisponttal, 7,25 százalékra emelheti az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa hétfői ülésén – véli az elemzők többsége. Pletykák szerint ugyanakkor kiszivárgott a Magyar Nemzeti Bank szintén hétfőre várt inflációs jelentése, amely a kormányzati és a piaci várakozásoknál is borúlátóbb.

2006. 08. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egy hónappal ezelőtti, 50 bázispontos kamatemeléshez hasonló szintű irányadó rátaemelést jósol a piaci elemzők nagy része a monetáris tanács hétfői ülésén. Az előrejelzések azonban megosztottságot mutatnak: több elemző ugyanis csak 25 bázispontos emelést prognosztizál, de a többség az 50 bázispontos szigorítást valószínűsíti.
– A jelenlegi infláció mértéke már tartalmazza az utóbbi hónapok pénzromlását, amelynek hátterében a gyenge forintárfolyam, az áfakulcs növelése, az élelmiszer- és üzemanyagár-emelkedések állnak – fogalmazott lapunknak Barcza György, az ING Bank elemzője. A szakértő szerint az év végi inflációs pályát összességében a hatósági árak, vagyis az áram, a gáz és a közlekedési tarifák emelkedése határozza meg, amelyet az önkormányzati választások után a távfűtés díjának valószínű növelése egészít ki.
A jelenlegi három százalékról legalább duplájára nőhet év végére a pénzromlás üteme, ezért a jegybanknak szigorúbb monetáris politikát kell folytatnia, amellyel visszafordítható lehet az inflációs tendencia – vélekedett Barcza. A magasabb kamatszint ugyanis egyrészt visszafoghatja a lakosság fogyasztását, másrészt a decemberre 8 százalék körül várható irányadó ráta megerősítheti a forintot, és enyhülnének az inflációs várakozások.
Amennyiben hétfőn 50 bázisponttal emelkedik az alapkamat, a piaci konszenzus szerinti 7,5 százalékos év végi kamatszinthez már csak egy 25 bázispontos emelés hiányzik. Összességében a kormány által legutóbb megjelölt jövő évi pénzromlási szintet hitelesnek találta a piac, ám nem látnak garanciát arra, hogy a kiigazítás tervezett üteme fennmarad – áll a Reuters augusztusi felmérésében, amely egyértelműen elveti az euró 2013 előtti bevezetésének valószínűségét.
A forint/euró árfolyamának év végi alakulását illetően a portfolio.hu internetes portál által megkérdezett elemzők véleménye igencsak eltér: hozzávetőlegesen fele-fele arányban jelölték meg a 260-270 forintos, illetve 270-280 forint közötti tartományt, de akadtak, akik a 280 feletti szintet sem tartják kizártnak.
A piaci szereplők véleménye alapján 275-ös szint körüli vagy kissé erősebb szinten fejezheti be az évet a magyar fizetőeszköz. A bankközi devizapiacon kiszivárgott informális értesülések ugyanakkor tudni vélik a Magyar Nemzeti Bank hétfőre várt inflációs jelentésének egyes részleteit, amelyek szerint a pénzromlás jövő évi ütemének tetőzése 8,2 százalékos lehet, amely az év végére 4,6 százalékra mérséklődhet – jelentette a Napi Gazdaság internetes kiadása. A portál hangsúlyozza, hogy az inflációs ráta a Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint jóval rosszabb lesz a vártnál, amelyre a piac idegesen reagált.
Mindenesetre a jegybank hétfőn megjelenő inflációs prognózisát a szokottnál is nagyobb figyelem kíséri. Missura Gábor, a jegybank szóvivője a Magyar Távirati Irodának nem kívánta kommentálni a piaci híreket. Csak annyit mondott: „A jegybank hétfőn 14 órakor teszi közzé inflációs prognózisát.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.