Előre hozott választás vár Csehországra, amenynyiben a két nagy pártnak nem sikerül megállapodnia az új polgári demokrata kisebbségi kormány felállításáról – állította Mirek Topolánek megbízott cseh kormányfő, a választáson győztes Polgári Demokratikus Párt elnöke, akit Václav Klaus államfő bízott meg a kormányalakítással. Az MTI jelentése szerint leszögezte, ő maga azonban bizakodó, s úgy véli, nemsokára megoldódik a belpolitikai patthelyzet. Topolánek a Hospodárské Noviny című napilapban elmondta, hogy az új kormány javasolt tagjainak névsorát hétfőn közli Jirí Paroubek távozó kormányfővel, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnökével, s azzal számol, hogy két héten belül Klaus kinevezheti a minisztereket. Megerősítette, hogy az új kormányról a polgári demokraták már csak a szociáldemokratákkal tárgyalnak.
Prágai sajtóértesülések szerint az új cseh kabinetnek 18 tagja lenne, 12 polgári demokrata politikus és hat párton kívüli személyiség, akik a szociáldemokratáknak is megfelelnének. A szociáldemokratáknak állítólag két polgári demokrata politikus – Ivan Langer (belügyminiszter) és Vlastimil Tlusty (pénzügyminiszter) – ellen vannak komoly kifogásaik. Paroubek ezt a pénteki Právóban úgy pontosította, nem Tlusty személyét ellenezzük, hanem az általa képviselt egysávos adó bevezetése az elfogadhatatlan. A távozó kormányfő már korábban kijelentette, a nyitott kérdésekről intenzíven tárgyalnak, s arra számít, hogy a megállapodást a jövő hét közepén aláírhatják.
A teljes kormány kinevezése után Topoláneknek harminc napja lesz arra, hogy a parlamentben bizalmat kérjen számára. A három kisebb parlamenti párt már közölte, hogy képviselőik a bizalmi szavazáskor nem fogják támogatni az új kabinetet, mert számukra elfogadhatatlan a két nagy párt külön alkuja. Topolánek kifejtette, az előre hozott választást az „utolsó” megoldásnak tartja, egyebek között azért is, mert a hatályos törvények szerint az ehhez vezető út nagyon bonyolult.

Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának