Ki a bűnös, ne kérdjük?

2006. 08. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túl a Lajtán vagy bárhol a világ valamely demokratikus, illetve félig demokratikus pontján nem találni olyan ellenzéki erőt, amely az augusztus 20-i tömegkatasztrófa és a sajtó kérdései elől menekülő hatalom elhárítási mutatványai láttán ne firtatná a politikai felelősség kérdését. Ami egy normális demokráciában elképzelhetetlen, a normális Magyarországon megtörtént: az MDF első reagálásában óvott a „politikai haszonszerzéstől”. Ne legyünk jóindulatúak: nem Dávid Ibolya VIP-vendégsége lapul a háttérben a kormánykedvenc Nexus Kft. partiján, hanem az egyik legfontosabb ellenzéki jogosítvány, a hatalom ellenőrzése lejáratásának, lehetetlenné tételének szándéka. (A mélypont persze most is az úgynevezett SZDSZ megszólalása volt. A konzervatívokat vádolta haszonszerzési vággyal, miközben Demszky Gábor volt az első, aki választási szövetségesét is hátba döfve vádlón a kormányra mutatott, elterelni igyekezve a figyelmet saját, a jogszabályokból fehéren feketén kiolvasható felelősségéről.)
Amit a Gyurcsány-kormány valódi ellenzéke ez ügyben mondott, a legkevesebb, ami ilyenkor e pozícióból elvárható. A személyi felelősség kérdésének felvetése ugyanis – a jó ízlés és a józan ész határain belül – nem oktalan bűnbakkeresés, a gyász megsértése, hanem a demokratikus játékszabályokból következő, optimális esetben a közjót szolgáló viselkedés. Amikor a hatalompárti sajtó csöndet parancsol az ellenzéknek, s magyartalanul fogalmazva a gyásztól minden politikust azonnal és maradéktalanul elzavarna (Bächer Iván), a kegyelet álorcájában a felelősség eltussolásában megtestesülő politikai érdeket követ. A gyászra hivatkozva nem a Budapest Parádé elhalasztását, hanem a demokratikus politika felfüggesztését követeli. A túlsúlyos balmédia maga is érzi, hogy valami nincs rendjén, de egyenes beszéd helyett skizoid megnyilvánulásokba ütközünk: a Magyar Hírlap keddi szerkesztőségi cikke például – helyesen – a hivatalok és a politikusok szerepét elemzi igen kritikusan, ám ennek jogát megvonja az ellenzéktől. (Nem nehéz elképzelni, micsoda hangzavar támadt volna, ha az Orbán-kormány idején történik ilyen szörnyűség.)
A szélvihar nem politikai ügy – üzeni szóvivőjével és blogján a baloldal vezére, aki mit sem tud a Katrina hurrikán pusztítása nyomán kerekedett viharról az amerikai közéletben. A KISZ-rutin megint leblokkolta a demokrata ént. Ha máshonnan nem, a félreállított váltó miatti vonatbaleset klasszikus példájából, amikor is lemondott a közlekedési miniszter, tudhatná, hogy pontosan mit is takar a politikai felelősség fogalma egy működő demokráciában. Az biztosan nem fér bele, hogy az ügyben érintett, tehát öszszeférhetetlen minisztert – és nem valamilyen független testületet – kéri fel a vizsgálatra. Az pedig egyenesen hungarikum, hogy a kormányapparátus mulasztásait feltáró vizsgálat után formálisan sem vetődik fel a politikai felelősség kérdése, azaz Szilvásy György sem ajánlotta fel lemondását a kormányfőnek.
A tragédia áldozatait, akikre ma délben néma tiszteletadással emlékezünk, már nem hozza vissza semmilyen vizsgálat, felelősségre vonás. Mi, túlélők azonban nem felejthetjük, hogy a katasztrófát megelőző tehetetlenkedés és az azt követő szerecsenmosdatás egy beteg hatalmi elit, a következmények nélküli ország válságának tünete.
Ahol ekkora baj mulasztásokkal párosul, ott felelősnek is kell lennie. Vastörvény, hogy hasonló botrányok idején valakit vagy valakiket oda kell vetni a demokrácia Minótauroszának. Jól tudom, e mitológiai utalás erősen sántít. Ám a mi szörnyünk is finynyás teremtés: akárkivel nem éri be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.