Túl a Lajtán vagy bárhol a világ valamely demokratikus, illetve félig demokratikus pontján nem találni olyan ellenzéki erőt, amely az augusztus 20-i tömegkatasztrófa és a sajtó kérdései elől menekülő hatalom elhárítási mutatványai láttán ne firtatná a politikai felelősség kérdését. Ami egy normális demokráciában elképzelhetetlen, a normális Magyarországon megtörtént: az MDF első reagálásában óvott a „politikai haszonszerzéstől”. Ne legyünk jóindulatúak: nem Dávid Ibolya VIP-vendégsége lapul a háttérben a kormánykedvenc Nexus Kft. partiján, hanem az egyik legfontosabb ellenzéki jogosítvány, a hatalom ellenőrzése lejáratásának, lehetetlenné tételének szándéka. (A mélypont persze most is az úgynevezett SZDSZ megszólalása volt. A konzervatívokat vádolta haszonszerzési vággyal, miközben Demszky Gábor volt az első, aki választási szövetségesét is hátba döfve vádlón a kormányra mutatott, elterelni igyekezve a figyelmet saját, a jogszabályokból fehéren feketén kiolvasható felelősségéről.)
Amit a Gyurcsány-kormány valódi ellenzéke ez ügyben mondott, a legkevesebb, ami ilyenkor e pozícióból elvárható. A személyi felelősség kérdésének felvetése ugyanis – a jó ízlés és a józan ész határain belül – nem oktalan bűnbakkeresés, a gyász megsértése, hanem a demokratikus játékszabályokból következő, optimális esetben a közjót szolgáló viselkedés. Amikor a hatalompárti sajtó csöndet parancsol az ellenzéknek, s magyartalanul fogalmazva a gyásztól minden politikust azonnal és maradéktalanul elzavarna (Bächer Iván), a kegyelet álorcájában a felelősség eltussolásában megtestesülő politikai érdeket követ. A gyászra hivatkozva nem a Budapest Parádé elhalasztását, hanem a demokratikus politika felfüggesztését követeli. A túlsúlyos balmédia maga is érzi, hogy valami nincs rendjén, de egyenes beszéd helyett skizoid megnyilvánulásokba ütközünk: a Magyar Hírlap keddi szerkesztőségi cikke például – helyesen – a hivatalok és a politikusok szerepét elemzi igen kritikusan, ám ennek jogát megvonja az ellenzéktől. (Nem nehéz elképzelni, micsoda hangzavar támadt volna, ha az Orbán-kormány idején történik ilyen szörnyűség.)
A szélvihar nem politikai ügy – üzeni szóvivőjével és blogján a baloldal vezére, aki mit sem tud a Katrina hurrikán pusztítása nyomán kerekedett viharról az amerikai közéletben. A KISZ-rutin megint leblokkolta a demokrata ént. Ha máshonnan nem, a félreállított váltó miatti vonatbaleset klasszikus példájából, amikor is lemondott a közlekedési miniszter, tudhatná, hogy pontosan mit is takar a politikai felelősség fogalma egy működő demokráciában. Az biztosan nem fér bele, hogy az ügyben érintett, tehát öszszeférhetetlen minisztert – és nem valamilyen független testületet – kéri fel a vizsgálatra. Az pedig egyenesen hungarikum, hogy a kormányapparátus mulasztásait feltáró vizsgálat után formálisan sem vetődik fel a politikai felelősség kérdése, azaz Szilvásy György sem ajánlotta fel lemondását a kormányfőnek.
A tragédia áldozatait, akikre ma délben néma tiszteletadással emlékezünk, már nem hozza vissza semmilyen vizsgálat, felelősségre vonás. Mi, túlélők azonban nem felejthetjük, hogy a katasztrófát megelőző tehetetlenkedés és az azt követő szerecsenmosdatás egy beteg hatalmi elit, a következmények nélküli ország válságának tünete.
Ahol ekkora baj mulasztásokkal párosul, ott felelősnek is kell lennie. Vastörvény, hogy hasonló botrányok idején valakit vagy valakiket oda kell vetni a demokrácia Minótauroszának. Jól tudom, e mitológiai utalás erősen sántít. Ám a mi szörnyünk is finynyás teremtés: akárkivel nem éri be.
origo.hu
Kitüntették a Jeszenszky házaspárt megmentő férfit
