Kiugró eredmény a HP-nél

Munkatársunktól
2006. 08. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még az elemzői várakozásokat is jócskán meghaladó harmadik pénzügyi negyedéves adatokat publikált szerdán este a világ egyik legnagyobb számítástechnikai eszközöket gyártó vállalata, az amerikai Hewlett Packard (HP). A társaság 21,9 milliárd dollár nettó értékesítési árbevételről számolt be a vizsgált időszakban, ami 5 százalékkal magasabb 2005 harmadik negyedévi értékénél. A vállalat üzemi eredménye 1,7 milliárd dollárt tett ki, s ez részvényenként 52 cent nyereséget jelentett a harmadik negyedévben, szemben a tavalyi 36 centtel.
„Ismét stabil negyedévet tudhatunk magunk mögött. Árbevételünk és nyereséghányadunk nőtt” – nyilatkozta Mark Hurd, a HP elnök-vezérigazgatója. „Anélkül sikerült növelnünk részesedésünket, hogy ennek a nyereséghányad látta volna kárát, s továbbra is jó ütemben haladunk a hosszú távú tervek teljesítése felé. Mindez harmadik negyedévi eredményeinken és javuló negyedik negyedévi kilátásainkon is látható.”
Elemzők szerint a HP növekedési számai azt jelentik, hogy a számítástechnikai üzletágban akár újabb jelentős befektetési lehetőségek mutatkozhatnak. Mint ismert, a szektort az elmúlt időszakban nem nagyon kedvelték a spekulánsok, az IBM, a Dell, az Apple cégeket és társaikat főként a nagyobb befektetési alapok kedvelték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.