Korlátozzák Juscsenko jogkörét

Székely Gergely
2006. 08. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Krímben pihenő Viktor Janukovics ukrán kormányfő távollétében Mikola Azarov elnökletével tartották meg a kormányközi bizottságok ülését, amelyen az első miniszterelnök-helyettes két fontos, az államfő jogkörét korlátozó bejelentést is tett. Közölte, a jövőben az államfő nem adhat utasításokat a kormánynak, és felfüggesztette Viktor Juscsenkónak azt a korábbi rendelkezését, amely szerint a szárazföldi haderő főiskoláját Odesszából Lvivbe helyezik át.
Azarov bejelentését Olekszandr Lavrinovics kabinetminiszter-helyettes azzal egészítette ki, hogy az államfő jogkörének korlátozását az alkotmánymódosító politikai reform írja elő, ami egyben lehetővé teszi az elnök számára azt is, hogy a neki nem tetsző kormánydöntések kérdésében a bírósághoz forduljon.
Az államfő környezetében egészen másképpen értelmezik a politikai reform előírásait. Jurij Kljucskovszkij képviselő szerint ugyanis nem a kormány tisztsége meghatározni, mit és hogyan tegyen az államfő, következésképpen nem áll jogában megfosztani őt attól sem, hogy megbízatásokat adjon a kormánynak. Szeretném emlékeztetni a kormány tagjait arra, fogalmazott Kljucskovszkij, hogy az alkotmánymódosítás értelmében Ukrajna nem parlamenti, hanem parlamenti-elnöki köztársaság lett, ami azt jelenti, hogy az államfő a jövőben is rendelkezik a hatalom és mindenekelőtt a végrehajtó hatalmi szervek fölötti ellenőrzés jogával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.