Nagyszabású tervet készített a Magyar Közút (MK) kht. a 30 ezer kilométer hosszú úthálózat felújítási munkálatainak finanszírozására, ám a program még nincs elfogadva. A Nemzeti útfelújítási program szerint tíz év alatt európai uniós forrásokból, a működési költségek csökkentéséből, illetve hitelből 650 milliárd forintot költenének felújításra – közölte tegnap László Sándor, az MK kht. vezérigazgatója. A cég vezetője szerint a felújításra rendelkezésre álló források évről évre csökkennek, ugyanakkor az úthibák kijavítása karbantartással nem oldható meg. A tervezetben az EU-források igénybevételével számolnak leginkább az MK-nál; útfelújításra két esetben ad pénzt Brüszszel: a főutakra a 11,5 tonna tengelyterhelésre alkalmas burkolatok építésekor, illetve a Regionális Operatív Program keretében a mellékúthálózat megerősítésére. A programból 2007–2013 között a régiók évente ötmilliárd forintot nyerhetnek el a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, ami öszszességében 245 milliárd forintot jelent. László Sándor szerint a közutak felújítására ebből az öszszegből mintegy 200 milliárd forint használható fel, a főutakkal együtt uniós forrásokból hét év alatt 400 milliárd forintra lehet számítani. A működési költségek visszafogásából, illetve az útfelújítási program kiteljesedéséből – azaz ha előbb felújítják az utakat, nem kell annyit karbantartásra költeni – 95 milliárd forintos megtakarítással számolnak tíz év alatt. Ezt az összeget – a tervek szerint – ugyanis nem a költségvetésbe forgatnák vissza, hanem az úthálózatra lehetne költeni. A harmadik lényeges elem a hitel: a programhoz ugyanis 150 milliárd forint hitelre is szükség lenne. Ez a konstrukció ugyanakkor nem tartható az EU statisztikai rendszerén kívül, így hatással lenne az államháztartási hiány összegére.
A nagy ívű tervek ellenére idén a közúthálózat felújítására eddig hazai forrást nem használt fel az MK, ugyanis az e célra rendelkezésre álló ötmilliárd forintot a kormány döntésének értelmében zárolták. Az utóbbi években erre a célra még tízmilliárd forintot lehetett költeni. A közúthálózat megújításához így ebben az évben minden bizonnyal csak EU-s forrás jut, így erre a célra 28 milliárd forintot költhet el az MK. Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy évente 6-7 százalékkal növekszik a forgalom. Ezen belül is nagy problémát jelentenek a túlsúlyos járművek, melyek az utóbbi években 40 milliárd forintos kárt okoztak a közúthálózaton.
Lengyel siker. A lengyel regionális fejlesztési minisztérium tanulmányából kiderül, hogy az EU strukturális alapjaiból származó pénzekből 150 kilométer új közút épült.

A Karácsony-féle Pride-ról kérdeztük a Tisza Pártot, mi is meglepődtünk a válaszon