Habár a miniszterelnök által ismertetett konvergenciaprogram-terv szerint 2008-ra 4,3 százalékos államháztartási hiánnyal számol a kormány, Kuncze Gábor még mindig úgy látja, az arányszám akkorra három százalék alatt lesz. Az SZDSZ elnöke ezen álláspontját a 2009-es 3,2 százalékos prognózisból magyarázta meg, ami szerinte az jelenti, hogy „2008 végén ugyanez lehet a helyzet”. A politikus a köztelevízió Nap-kelte című műsorában leszögezte: az a program, amit a miniszterelnök ismertetett tegnapelőtt, lehet, hogy nem azonos azzal, amit majd az Európai Unióhoz be fog nyújtani.
Eszmefuttatása után az MDF témában mutatott felkészültségét is lesajnálta Kuncze. A kisebbik koalíciós párt vezetője szerint az ellenzéki pártnak eddig sem volt mondanivalója a programról, amelyről a jövő héten ötpárti egyeztetést kezdeményezett a miniszterelnök. Dávid Ibolya MDF-elnök szerint a szoros időpontok miatt értelmetlen a megbeszélés (erre a benyújtási határidő előtt három nappal kerül sor), ezért ő nem vesz azon részt. Ennek kapcsán Kuncze így nyilatkozott: „a leghelyesebb, ha otthon marad, mert akkor nem derül ki, hogy nincs lövése ahhoz, amit csinálni kell a következő időszakban”.
– Kuncze Gábor megadta az alaphangot a konvergenciaprogramról folytatandó, Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett ötpárti egyeztetéshez – állapította meg a Fidesz. A párt bocsánatkérést vár a „minősíthetetlen hangnem” miatt. Navracsics Tibor frakcióvezető jelezte, a Fidesz jelen lesz a konvergenciaprogrammal kapcsolatos egyeztetésen. Az ellenzéki párt kezdeményezi az Országgyűlés költségvetési bizottságának összehívását hétfőre, hogy legalább némi esély nyíljon az érdemi vitára a parlamenti erők között. Az MSZP viszont tegnap este azt javasolja, hogy a testület ülését kedden, a 15 órakor kezdődő ötpárti egyeztetés előtt, 13 órakor tartsák meg.
Gyurcsány Ferenc és Veres János pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói oldalával informális megbeszélést folytatott a kormány elképzeléseiről.
Veres szerint nincs feloldhatatlan ellentét a két oldal között a konvergenciaterv ügyében, a kabinet a munkaadók javaslatai közül többet is be kíván építeni a program tervezetébe. Azt nem árulta el, konkrétan milyen javaslatokról van szó. – Alapvetően egyetértés alakult ki közöttünk abban, hogy a fő kereteket mindenképpen tartani szükséges – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Kitüntették a Jeszenszky házaspárt megmentő férfit