Lassan gyógyulnak a háború sebei

Megkezdték az újjáépítést, de a háborús sebek nagyon lassan gyógyulnak Libanonban – írta kiküldött tudósítónk. Az Izraellel határos részek kivételével az ország egésze elérhető, ám dél felé haladva az út mentén kiégett autók, szétlőtt épületek sorakoznak. Az autópályán csak a bombatölcsérek kerülgetésével lehet haladni.

György Zsombor
2006. 08. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány déli településen még izraeli katonák állomásoznak, akik a helyiek elmondása szerint az utóbbi napokban is kisebb tűzharcokba keveredtek. A zsidó állam tizenötezer fegyveresének mintegy nyolcvan százaléka már elhagyta állásait, helyükre csaknem négy évtized után ismét a libanoni hadsereg nyomul be. ENSZ-katonáknak egyelőre nyomát sem látni. A legutóbbi ígéret szerint egy hét múlva már megérkezhetnek az első katonák.
A bizonytalanság és a kockázatok ellenére tízezrével térnek vissza a menekültek. A közutakon haladva rendre feltűnnek a dél felé tartó, csomagokkal megrakott, a tetejükön matracokat szállító autók. Néhány kilométerenként a libanoni hadsereg ellenőrző pontokat állított fel, ezeket gépfegyveres katonák és sok helyen páncélos járművek védik. Nabatijében óriási a pusztítás, a házak csaknem fele lakhatatlan.
A borzalmakat felejtendő huszonegy libanoni diák indult el ma hajnalban Magyarországra. A bejrúti és a damaszkuszi magyar nagykövetség segítségével a baptisták által szervezett vakáció egy hétig tart.
Részletek a 8. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.