Még folyamatban van a károk felmérése, a jelenlegi adatok szerint azonban legkevesebb 364 dőlt ki és 2804 példányról tört le combvastagságnál nagyobb átmérőjű ág a Fővárosi Kertészeti Rt. gondozásában lévő fák közül – tájékoztatta lapunkat Kocsis László. A cég vezérigazgatója hozzátette: 250-300 millió forintra tehető a pusztulás mértéke. Mint elmondta, a Főkert a város zöld területeinek negyedét gondozza, a többit kerületi önkormányzatok kezelik, de szerinte mindent egybevéve, a budapesti természeti kár milliárdos nagyságrendű lesz. A budapesti fasorok csaknem félmillió fájából 27 ezer tartozik hozzájuk, amelyeknek többsége a Hungária körút környékén található, valamint közöttük vannak a legidősebb és az esztétikai, illetve környezetbiológiai szempontból legértékesebb példányok, mint a Margit-sziget több száz éves platánjai és a Vár fasorjai.
Minél idősebb egy fa, annál nagyobb a lombkoronája, és ezzel párhuzamosan nő a belsejében az a természetes üreg is, amelyet időnként betonnal tömítenek, hogy a nedvesség ne hatolhasson bele az amúgy egészséges szövetállományba – mondta el a vezérigazgató. Az egészséges öreg fáknak nagy koronája van, s mivel bizonyos kor után törzsük merevebbé válik, a lombon elvégzett ifjító metszéssel csökkentik az őket érő szélnyomást.
A főváros kiemelt fasorjai közé tartozik a Bem rakparton található nyolcvan év körüli vadgesztenyesor is, amelynek egyik példánya két ember halálát okozta, miután derékba tört a vasárnap esti viharban. A fa odvából kihullt a betontömítés, és az egyméteres átmérőjű törzs belsejében jól látható egy harminc centiméter vastag korhadt réteg, amely azonban Kocsis László szerint az arányokat tekintve elenyésző, s önmagában nem lenne elegendő ahhoz, hogy egy vihar törést okozzon. A szokatlanul erős széllökés azonban a legrosszabb szögből érhette a növényt az ünnep estéjén. Lapunk kérdésére, hogy mikor érik meg a kivágásra egy idős példány, a vezérigazgató elmondta: a lombkorona állapotán jól látszik, hogy egy fa milyen egészségi állapotban van. Amíg ez dús és friss hajtásokat hoz, addig a gyökérzet és a törzs is elég erős ahhoz, hogy megtartsa. Hozzáértő gondozással, normális körülmények között ezek a fák nem okozhatnak a vasárnapihoz hasonló szerencsétlenséget, s esetleges pótlásuk nemcsak anyagi ráfordítást, de 40–80 év növekedési időt is igényelne.
Megduplázódott hétfőről tegnapra az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-hez érkezett, a vasárnap esti viharral összefüggő kárbejelentések száma. A társaság kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint ügyfélszolgálatuk folyamatosan fogadja az igényléseket, a kárszakértőket átcsoportosították a természeti katasztrófától leginkább sújtott területekre. A piacvezető lakásbiztosítónál tegnap délig összesen nyolcszáz bejelentést jegyeztek fel, ennek mintegy hatvan százaléka budapesti. A becsült kár értéke elérte a százmillió forintot. A cég nem változtatott kárprognózisán, változatlanul körülbelül félmilliárd forint végső káröszszeggel kalkulál. A társaság lehetőséget nyújt ügyfeleinek szemle nélküli, telefonos kárrendezésre is.
A lakásbiztosításoknál épületbeázások, a vihar által elsodort cserepek, kitört ablakok, elöntött pincék, valamint a kidőlt fák okozta rongálási károk és a villámcsapásból eredő elektromos meghibásodások a jellemzőek. Nagy számban futnak be információk megrongálódott gépkocsikról is. A tulajdonosok kárát casco biztosítás alapján térítik meg.
Az augusztus 20-ai tűzijáték alatt tomboló vihart követően tegnapig az Allianz Hungária Biztosítóhoz több mint 450 lakossági kárbejelentés érkezett az ország minden részéről. Az Allianz marketingigazgatóságának lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderül: náluk a károk becsült nagysága meghaladja a harmincötmillió forintot. Az Allianznál mind a lakossági ügyfelek által bejelentett károk száma, mind ezek becsült értéke fél nap alatt kétszázötven százalékkal nőtt. A társaság ipari, nagyvállalati partnerei sem úszták meg veszteség nélkül a vasárnapi vihart. Jellemzően ebben a szektorban a kárbejelentések száma sokkal kisebb szokott lenni, mint a lakossági, a keletkezett károk értéke azonban többszöröse az utóbbinak. A jelenleg ismert adatok szerint az üzleti szegmens vesztesége máris százmillió forint.
A legnagyobb csapást Budapest és Pest megye szenvedte el, a lakások és lakóépületek kárainak háromnegyede ebben a régióban keletkezett. Ugyanakkor gépjárműkárokat is elsősorban ebből a két régióból jelentettek a casco biztosítással rendelkező ügyfelek. A lakás- és épületkárok hetven százaléka a rendkívüli erejű szél miatt kidőlt fák által a tetőszerkezetekben okozott sérülésekből keletkezett.
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint tegnap délig mintegy 1500 kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz, a becsült kárösszeg pedig meghaladja a 150 millió forintot – közölte az MTI. Minden biztosított 3–15 napon belül hozzájuthat az őt megillető kártérítéshez. Az eddigi tapasztalatok szerint az első napokban a károsultak mintegy tíz százaléka jelenti be a kárt, így csak a hét végére látható majd pontosabban a végleges kárérték, amely egyes becslések szerint milliárdos nagyságrendű is lehet.
A vihar után öt budapesti kórházba szállított több száz beteg közül már csak két ember van életveszélyben – tájékoztatták a kórházak a Magyar Távirati Irodát. Öszszesen 161 embert látták el a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetben, közülük huszonnégyet vettek fel az osztályra – mondta el a főigazgató, Budaházy Emil. Többükön kisebb-nagyobb műtétet kellett végrehajtani, de maradandó károsodást senki sem szenvedett. Tegnap délután hat-nyolc sérültet terveztek hazaengedni, és ma egy újabb csoport is elhagyhatja a kórházat. Egy fiatal nő még mindig életveszélyben van, a súlyos belső sérülések és törések miatt az ő esetében a kritikus idő még öt napig is eltarthat. Budaházy Emil elmondta, hogy egy grenadai és egy ausztrál állampolgárt is ápolnak az intézményben, az ő állapotuk nem súlyos és várhatóan a héten elhagyhatják a kórházat.
A Szent János Kórházban 136 embert láttak el, akik mindannyian a 20-i viharban sebesültek meg, de néhányuk csak hétfő délután jelentkezett az égszakadásban szerzett sebekkel – mondta el a főigazgató-helyettes, Havas Szófia. Kilencet tartottak bent, de csak egyikük állapota súlyos, őt tegnap a délutáni órákban megoperálták. A főigazgató-helyettes tájékoztatása szerint egy sérült német állampolgárt is behoztak hozzájuk, akit tegnap délelőtt repülőgéppel Németországba szállítottak.
Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe 55 sérültet vittek be vasárnap este, közülük tizenhárman maradtak orvosi felügyelet alatt. Tízen súlyos sérülést szenvedtek, rajtuk kisebb műtéteket is végrehajtottak – tájékoztatta az MTI-t a főigazgató-helyettes, Magyari Zoltán, aki hozzátette: egyikük továbbra is életveszélyes állapotban van. A Madarász Utcai Gyermekkórház és Rendelőintézet 27 gyermeket fogadott, közülük hetet megműtöttek, állapotuk javul – számolt be a főigazgató. Harmath György hozzátette: két csecsemőt már hazaengedtek a vasárnapi sérültek közül. A Károlyi Sándor Kórházba 25 ember került, s közülük kilencet tartottak bent. Hármat megoperáltak, akiknek állapota súlyos, de nem életveszélyes. Küttel Pál főigazgató közölte: a héten várhatóan hét ember elhagyhatja a kórházat.

Rejtélyes holttestet találtak, helyszínelők lepték el a környéket