Magyar Rádió: Presser is bélistán?

Új vezetők a Bródy Sándor utcában. Szeptember 15-i hatállyal Cseh Gabriella Zsófiát, a Pantel távközlési társaság külkapcsolati és jogi igazgatóját a Magyar Rádió ügyvezető igazgatójának, október 1-jei hatállyal Kakuk Györgyöt (korábban az Egyenleg, a 168 Óra, az Objektív, a TV2, a Mai Nap munkatársa), az ENSZ koszovói missziója sajtóirodájának igazgatóját a Magyar Rádió programigazgatójának nevezte ki Such György rádióelnök. A jövő hónap első napjától Kerényi György, a Rádió C korábbi főszerkesztője irányítja adófőszerkesztőként a Kossuth rádiót, míg Molnár Pál helyén Belénessy Csaba, a Duna Televízió volt alelnöke lesz a Vasárnapi újság című műsor felelős szerkesztője.

Bodacz Balázs
2006. 08. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzati választások lezárultáig kerülendő azon zenészek szerepeltetése a Magyar Rádióban, akik fellépéseket vállaltak valamely politikai erő korábbi kampányrendezvényein – értesült lapunk. Merza Jenő, a Kossuth adó megbízott főszerkesztője elmondta: valóban született egy olyan elképzelés, amelynek értelmében „a rádió hírműsoraiban” hallható zenék összeválogatásánál tanácsos figyelembe venni, hogy mely előadók köthetők egyértelműen egy-egy politikai irányzathoz. Az intézkedések érinthetik többek között az MSZP rendezvényeken is feltűnt Nox vagy United együttest, az SZDSZ által felléptetett Pa-Dö-Dő duót, de Korda Györgyöt és Balázs Klárit is, akik az MDF-szövetséges Tisztelet Társasága rendezvényén léptek fel. A Fidesszel szimpatizáló zenészek közül Demjén Ferenc és Kovács Ákos is indexre kerülhet, mint ahogyan a Kormorán vagy a Back to Black zenekar is. Ha bárki felhívja a Magyar Rádiót, a kért mellék kapcsolásáig az LGT Szól a rádió című számát hallja; Presser Gábor pedig a Liberális Város című kampánykiadvány egyik arca. Így a fentiek logikája alapján Presser muzsikáját is mellőzni kell. Merza Jenő cáfolta, hogy az intézkedés a szabad művészi szerepvállalás korlátozása volna.
– Szakmai döntés született az ügyben. Ha egy előadó nagy nyilvánosság előtt valamely politikai oldal szimbólumává vált, úgy nem szerencsés, ha hírek környezetében feltűnik – fejtette ki a megbízott adófőszerkesztő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.