Már boldogok a svédek

2006. 08. 08. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ralf Bartels súlylökő göteborgi győzelmére talán maga az érintett sem számított az atlétikai Európa-bajnokságon, erre látszottak utalni a német csapat szállásán lévő üzenőtáblára kitett fecnik. Pedig Bartels rendre ott van a világversenyek döntőjében, éremhez viszont csak egyszer jutott, a négy évvel ezelőtti müncheni kontinensbajnokságon. Az utolsó sorozatig Göteborgban is úgy tűnt, hogy az a bronz marad a 28 éves német pályájának csúcsa, ám az utolsó pillanatban érkezett 21,13-ra sem a sokáig vezető fehérorosz Mihnevics, sem pedig a dán Olsen részéről nem érkezett válasz. „Fel sem tudom fogni, hogy megnyertem. Még a negyedik hellyel sem lettem volna elégedetlen, csoda-e, hogy szinte sokkos állapotban vagyok” – mondta Bartels.
A nők 10 000 méteres számának győztese, az orosz Inga Abitova sem tartozott az aranyvárományosok közé. Két kilométerrel a vége előtt még egészen más összetételű dobogó ígérkezett: élen a kenyai, de holland színekben versenyző Kiplagat futott, mögötte az etióp, de török Abeylegesse, illetve a kubai–spanyol Centeno. Az utóbbi kettő azonban nem bírta az iramot. Abitova pedig 600 méterrel a vége előtt robbantott, s senki nem volt képes vele tartani. „Ebben a pillanatban imádom a pályaversenyeket – keresgélte a szavakat két sírásfelvonás között a 24 éves orosz, akit korábban csak néhány másodrangú maratonon láthatott a közönség. – Rengeteg embernek tartozom köszönettel ezért a győzelemért, hiszen a három és fél éves Jegor fiam még sok gondoskodást igényel. Most viszont nem érzem annyira rossz anyának magam.”
A férfi távolugrók versenye papírforma-forgatókönyv szerint alakult. A 2004-es ifi-vb csillaga, az idei európai ranglistavezető Andre Howe elsőre 812 centit ugrott, másodikra meg 820-at, s az el-eleredő eső már nem a többieket segítette. A gyaloglók rajtja előtt viszont frissítő zápor zúdult Göteborgra, talán ezzel magyarázható, hogy régen láttunk ennyi mosolygó arcot a készülődők között. Érkezéskor azonban már csak a győztes spanyol Francisco Javier Fernandez örülhetett tiszta szívből.
A női hétpróbázók versenye Eunice Barber visszalépésével sokat veszített varázsából, s amíg a francia hölgy Göteborg egyik olasz éttermében üldögélt, Carolina Klüftnek már csak arra kellett vigyáznia, hogy ne hibázzon túl nagyot. A 800 méteres zárószám során egyetlen mosoly volt az egész Ullevi-stadion: megszületett az első svéd aranyérem.
Ami a mieinket illeti: a hármasugró Ajkler Zita egészen lehangoló teljesítményének (23. hely 13,12 méterrel) láttán óhatatlanul megfogalmazódott a kérdés: mit keres egy Eb-n? Női magasban Győrffy Dóra 187 cm-rel esett ki a selejtezőben. Petráhn Barbara viszont 52,30 perces időeredményének köszönhetően bekerült a 400 méteres síkfutás középdöntőjébe.
A tegnapi győztesek. Férfiak, 100 m: Obikwelu (portugál) 9,99 mp; 10 000 m: Fitschen (német) 28:10,94 p; 20 km gyaloglás: Fernandez (spanyol) 1:19,09 óra; távolugrás: Howe (olasz) 8,20 m. Nők, hétpróba: Klüft (svéd) 6740 pont, kalapácsvetés: Liszenko (orosz) 76,67 m.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.