Bejelentés útján, tegnap jutott a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) a tudomására, hogy L. I. jogerősen kiszabott büntetését más töltötte le, és már szabadult is a helyettes – tájékoztatta lapunkat a BVOP sajtóirodája. Az ügyben indult eljárás eredményéről később tájékoztatnak, így azt sem árulták el, melyik börtönben történt a csalás. A BVOP a rendőrséggel együtt végzi el a szükséges vizsgálatot. Tudomásuk szerint ilyen esetre még nem volt példa. Mármint arra, hogy teljesen kitöltötték volna a büntetést, és szabadult is az álelítélt.
Négy éve októberben felfedezték ugyan, hogy volt valaki, aki csaknem letöltött egy másik emberre kiszabott jogerős büntetést a pécsi börtönben, és csak két héttel a várható szabadulás előtt derült fény a cserére. Legutóbb lapunk számolt be arról, hogy a Szlávy Bulcsú meggyilkolása miatt indult per egyik tárgyalásán a volt maffiózó testőre tanúskodott, és ott kiderült: egy hajléktalan ült helyette. A rendőrök ugyanis a tanúkutatáskor elmentek a börtönbe, ahol a papírok szerint M. Krisztián raboskodott, de egy másik embert találtak helyette, így a valódi elítéltet körözni kezdték.
A BVOP-nek nem feladata, hogy a bevonulók okmányainak valódiságát vizsgálja. A hamis igazolványnyal érkezőket ezért nem tudják kiszűrni – áll a BVOP lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Megszűnt a vízhiány, megjavították a csőtörést a Balatonnál