(mitől kell félnünk…)

Én nem tudom, hogy Tárnoki néni mikor és miként sajátította el a PC lényegét. Talán az Avar–Bolgár–Mészáros trió karizmája hatott rá elemi erővel, vagy nyolcvanon túl fejlődött ki igazán liberális életszemlélete a reformok iránti vonzalommal együtt. Mindenesetre tény, hogy politikai korrektség tekintetében akár a New York Timesszal is versenyre kelhetett volna, vagy egy bostoni szociológussal, annak ellenére, hogy Gyurcsányt jobban kedvelte, mint Kókát, és az SZDSZ-t az MSZP utánfutójának tartotta, és amikor a szocialistákra szavazott, nemegyszer a boldog kádári időkre gondolt.
Politikai korrektsége nem csak abban nyilvánult meg, hogy sosem használta a néger vagy a cigány kifejezést, és a buzi szót még legnagyobb rosszkedvében sem alkalmazta káromlásként. PC-je leginkább a szüntelen félelemben jelentkezett, amelynek monotonságát bármely jobboldali előretörés rettegéssé fokozta. Ez a rettegés, amely elegyedett a szüntelen reformvággyal, csatolta őt a kor legerőteljesebb eszmeáramlataihoz, így tudta Gyurcsányt és Demszkyt egyszerre szeretni, plátói érzelmeit kiterjesztve Kunczéra is. (Mellesleg: Tárnoki nénire az erőteljes, mindent elsöprő plátói érzelmek voltak a jellemzők, ezek mintegy ötvenévnyi özvegységéért kárpótolták. Gyermekei, unokái és dédunokái oly nagy számban születtek és nőttek fel, hogy mennyiségük már minőségük rovására ment, így irántuk érzett érzelmei szinte elveszítették személyes jellegüket. Figyelme talán ezért fordult a politika és az össztársadalmi létezés felé.)
A lényegnél maradva: öregkorában kezdett el félni. A nagy októberi szocialista forradalom évében és napján született, ifjú lányként és asszonyként észre sem vette a Horthy-korszak és a keresztény kurzus borzalmait, a háború idején csak az elhullott lovak látványa taszította, bár lecsót szívesen főzött lókolbásszal. A nyilasterror sem keltett benne különösebb riadalmat, a felszabadító szovjet hősök iránta tanúsított közönyén pedig kissé meg is botránkozott. Summa summarum, a rendszerváltozás beköszöntéig semmitől nem félt.
Az első személy, aki riadalmat váltott ki belőle, Csurka Pista volt, őt gyakran orrszarvúként képzelte maga elé, aki mindenkit felöklel, és eltapossa a tüzet. Személyesen sohasem találkozott vele, csak az írott sajtóban és a televízióban, démon képében. Rettenete 1990-től 2002 tavaszáig tartott. Medgyessy regnálása idején csodálkozva eszmélt rá, hogy Csurkával együtt a csurkisták is elhervadtak, s így rettegés helyett némi lenézést érzett. Csurka jobbján, mint Mikulás mellett a krampusz, ott loholt Potyka bácsi a maga szkinhedjeivel a szabad magyar sajtó által felajzott öreg hölgy legnagyobb borzalmára. Aztán jött Szabó Albert, és Antall árnyékaként a Hóbagoly, akitől Tárnoki néni ismét halálra rémült. Akkor már világossá vált, hogy ez a félelem a PC alapfeltétele, hiszen Popper Pétertől az aranyos Bolgár úrig az egész magyar értelmiségi elit rettegett és a menekülést fontolgatta. Ha belegondolt, miként alakult át Hóbagoly a meggondolt, bölcs Boross exminiszterelnök úrrá a Nap-keltében, mitikus borzongást érzett. Aztán mindvégig ott volt Torgyán, és addig jött Gizikével és a gőzekével, amíg Orbán minisztert nem csinált belőle. Ekkor rémült meg az öreg hölgy igazán. Sírva is fakadt, mert látta, hogy itt az apokalipszis. Később kissé elképedt, amikor Torgyán doktor elnök urat megpillantotta a Buzerában, de akkorra már a jobboldal démonai mind meghunyászkodtak a bátor, büszke, igazságos Gyurcsány előtt. Tőle meg egyedül a hároméves dédunoka, Esztike félt, aki a Fideszért rajongott, bár a 2006-os választások után már ő maga sem tudta megmondani, hogy miért. Kövér Lacival, aki hajdan „kötéllel fenyegette” Tárnoki nénit, a PC diadalmával a dédunoka nem tudott mit kezdeni, pedig ő és Orbán veszedelmesebbnek látszott, mint valamennyien együtt: Csurka, Potyka bácsi, Torgyán és a Hóbagoly. De hol van már a tavalyi hó és a tavalyi bagoly?
Hogy miért féltem ezektől? – kérdezte magától Tárnoki néni 2006 nyarán, a késő Kádár-kori létező szocializmus dübörgése közben. És így felelt: Én nem tudom…