Moszkva garantálja Kijevnek a gáz árát

Hírösszefoglaló
2006. 08. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ukrajna biztosítékot kapott tegnap Oroszországtól, hogy a télen nem emelkedik jelentősen az orosz gáz ára, ugyanakkor konkrét árakat a felek egyelőre nem közöltek. Az ukrán kormányfő szerint az idei év végéig szóló, illetve a jövő évre átnyúló előzetes megállapodás született. Az oroszországi Szocsiban tegnap kezdődtek orosz–ukrán kormányfői tárgyalások gazdasági együttműködési kérdésekről, mindenekelőtt az orosz gáz szállítási árának tartós rendezéséről. Viktor Janukovics új ukrán kormányfő és orosz kollégája, Mihail Fradkov az energiaügyi kérdések mellett a kétoldalú kereskedelem fejlesztéséről, az orosz WTO-belépésről, valamint az űrkutatási együttműködésről is tárgyal.
Ukrajna a januári megállapodás értelmében jelenleg 95 dollárt fizet az orosz gáz ezer köbméteréért, ugyanakkor a Gazprom orosz gázmonopólium korábban azt közölte, hogy az árak jövőre akár az ezer köbméterenkénti 230 dollárt is elérhetik. Az orosz kormányfő a mostani tárgyalások nyomán azt közölte, hogy a gázárak „a januárban elért megállapodáson fognak alapulni” – ezzel azt sugallva, hogy a 95 dollárt jelentősen nem lépik túl.
Közben orosz lapjelentések szerint nem zárható ki, hogy Oroszország soha nem nyitja meg újra a megsérült Barátság–1 olajvezetéket Litvánia felé. A Moscow Times a Transznyefty orosz vezetékmonopólium vezetőjét idézte, aki elmondta: a vezeték 42 éves. Ágazati elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy Oroszország meg akarja büntetni Litvániát a olajszállítási trükkökkel, mert a finomítót májusban a PKN Orlen lengyel olajcég vette meg. Moszkva azt remélte, hogy a létesítmény a Gazpromé vagy a Rosznyeftyé lehet. A Transznyefty szerdán cáfolta, hogy örökös vezetéklezárásra kerülne sor, szállításait rögvest felújítja, ha megjavították a vezetéket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.