Négy halottja van a viharnak

Munkatársainktól
2006. 08. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtalálták annak a román állampolgárságú nőnek a holttestét, aki a vasárnap esti viharban egy csónakról esett a Dunába; a tetemet a Fejér megyei Ercsinél húzták ki a vízből a vízi rendőrök. Így már négy halottja van a fővárosi viharnak. Férjét továbbra is eltűntként tartják nyilván, ő ugyanarról a csónakról esett a folyóba. Két ember halálát kidőlt fa okozta a Batthyány tér és a Clark Ádám tér között: a tizenkét éves lány és a huszonnyolc esztendős fiatalember balesetének körülményeit a rendőrség vizsgálja – tudtuk meg Schőn Pétertől, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivőjétől. Egy idős hölgy az Erzsébet hídnál vesztette életét. Az ő halálának okát a boncolás után állapították meg az orvos szakértők: szívinfarktust kapott.
Rendőrségi források szerint a mentők 38 súlyos, 66 könnyű sérültet vittek kórházakba, több mint 150 ember saját lábán vagy más módon jutott el a kórházakba, a sérültek száma meghaladja a 280-at. Molnár Lajos egészségügyi miniszter ugyanakkor úgy nyilatkozott: összesen 300-320 embert kellett elsősegélyben részesíteni.
A tárcavezető tegnap a Péterfy Sándor utcai kórházban tartott sajtótájékoztatót a történtekről, miután felkeresett néhány sérültet. Kijelentette: az események megerősítették őt abban, hogy a mentőszolgálatot meg kell szabadítani az olyan szolgáltatásoktól, amelyek nem tartoznak a feladatai közé, például a betegszállítástól.
Eközben az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) dolgozó informátorunk arról számolt be, hogy legalább 6-8 mentőkocsit kellett a környező településekről hívni, mivel Budapesten nem állt rendelkezésre elegendő jármű. Mindez arra világít rá, hogy egy, a tegnapinál is súlyosabb katasztrófa esetén nem lehetne megoldani minden sérült elszállítását. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője viszont azt közölte, 12 mentőautó állt készenlétben a tűzijáték helyszínén, és a vihar kitörése után riasztott 40 jármű többsége budapesti volt.
– A dunai vízi rendészeti kapitányság a balatoni társszervezetétől este háromnegyed kilenckor kapta meg a viharról szóló információkat. A dunaiak ezeknek az adatoknak a birtokában azonnal értesítették a közelgő veszélyről a folyamon tartózkodó összes hajót, és felszólították őket, hogy kössenek ki, keressenek menedéket – közölte lapunkkal Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Duna budapesti szakaszán a vízi rendőrök hangosbemondón figyelmeztették a vízi járművökön utazókat. A szóvivő cáfolta azt a hírt, hogy hajók összeütköztek volna 20-án este a Dunán.
Azok, akik az egyes kórházakban fekvő hozzátartozójukról érdeklődnének, a 06-80/374-636-os ingyenesen hívható zöldszámon megtehetik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.