A kormányfő ugyanakkor lapunknak elismerte, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt írásban is átnyújtott javaslatcsomagját még nem olvasta, a Fidesztől pedig részletes, írásos anyagot kért be a tanácskozáson megfogalmazott Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Alapra vonatkozó indítványukról. A Fidesz ezzel az alappal tenné lehetővé az uniós források lehető legnagyobb mértékű azonnali lekötését, illetve a mikro-, kis- és középvállalkozói szféra részére történő szétosztását. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető elmondta ugyanis, szerintük a konvergenciaprogram legsúlyosabb fogyatékossága, hogy jövőkép nélküli. Márpedig a Fidesz a kitörési pontot az említett vállalkozások erősítésében látja.
Bírálatukat fejezték ki tegnap a konvergenciatanács tagjai, amiért a konvergenciaprogram nem tartalmazza az oktatás, az egészségügy és a nyugdíj átalakítására vonatkozó átfogó reformokat. A háromtagú testület tegnap tartott sajtótájékoztatóján kiderült: a reformok azért nem szerepelnek a programban, mert még el sem készültek. A tanács szerint társadalmi és szociális szempontból is fájdalmasan magas ára van az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikájának.
Kritikákat fogalmazott meg a konvergenciaprogrammal kapcsolatban tegnap az Állami Számvevőszék is, amely azt kifogásolta, hogy a programban szerepeltetett általános ígéreteket több esetben nem támasztják alá számítások. Nem derül ki megfelelően a programból a számvevők szerint az sem, hogy a felvázolt intézkedések hogyan vezetnek el a valódi reformokhoz.

Menczer Tamás beszólt Magyar Péternek: „Ilyen a Barátok közt”