Meglehetősen bonyolultra sikerült a Volán-társaságok autóbusz-beszerzése az idén. Ugyan a tendert lebonyolító Autóbusz Invest Kft. a februári és a májusi nekifutás után a pályázat két kategóriájában már eredményt hirdetett, sőt szerződést is kötött a győztes gyártókkal, a 13,5 méteres autóbuszok megvásárlásával – a vesztes beadványára – még foglalkozik a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb). Az ügy előzménye, hogy központosított közbeszerzésen – 23 Volán-társaság járműparkjának megújításához – három kategóriában, 115 darab 12 méteres, 62 darab 13,5 méteres szóló, illetve 42 csuklós, azaz összesen 219 autóbusz beszerzésére hirdetett pályázatot idén februárban az Autóbusz Invest Kft. A jelentős fejlesztésről még tavaly döntött az ÁPV Zrt., amikor is 9 milliárd forinttal emelte meg a Volán-társaságok – a Kisalföld Volán kivételével, ugyanis ott az állami tulajdon nem éri el a 75 százalékot – jegyzett tőkéjét. A korábbiaktól eltérően a tulajdonába tartozó céget, az Autóbusz Investet bízta meg a pályázat lebonyolításával az ÁPV.
A februári tendert még az ajánlattételi határidő letelte előtt megtámadta a KDb-nél a 12 méteres kategóriában a Scania Hungária Kft. a Közép-európai Bus Holding Kft.-vel együtt. A 13,5 méteres kategóriára kiírt tender ellen pedig – diszkriminációra hivatkozva – a Scania nyújtott be jogorvoslati kérelmet. Ezt követően semmisítette meg a KDb az ajánlattételi dokumentációkat, s bírságolta meg két-, illetve egymillió forintra az Autóbusz Investet, egyben felkérte a céget új pályázat kiírására. A májusban újraindított tenderen a 12, illetve a 13,5 méteres buszoknál augusztus elején hirdetett győztest a kiíró: az előbbi esetben a győri székhelyű Kravtex Kft., utóbbinál a székesfehérvári Alfabusz Kft. kapott megbízást 141, illetve 63 autóbusz leszállítására.
A másodszori nekifutás sem volt egyszerű. A 12 méteres autóbuszoknál a kiírást a Mercedes és a Scania is támadta, azzal együtt, hogy e két multinacionális cég be sem nyújtotta a pályázatát. Ezen a tenderen a Kravtex mellett egy cseh és egy lengyel cég indult, ám a győri cég olyan alacsony árat ajánlott, amit a versenytársak nem tudtak követni. Ennél bonyolultabb volt a 13,5 méteres tender, ahol az Alfabusz mellett az Ikarus Egyedi Kft. szállt harcba. (A cég nem azonos Széles Gábor társaságával.) Az eredményhirdetéskor viszont az az Ikarus Egyedi Kft.-t kizárták, azzal az indokkal, hogy a tender utolsó tárgyalását követően nem pontosította, hanem módosította ajánlatát. Az Ikarus Egyedi Kft. vezetése ezt a döntést nem hagyta annyiban. A KDb-től kérte a szerződéskötés megtiltását, a tender megsemmisítését és új közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződéskötést végül nem tiltotta meg a KDb, ezért augusztus 11-én a Kravtexet és az Alfabuszt is megbízták az autóbuszok szállításával. Innentől kezdve, amennyiben a KDb az Ikarus Egyedi Kft. beadványára elmarasztaló határozatot hoz, legfeljebb az Autóbusz Investet büntethetik meg.
A Kravtex 29,79 millió forintos buszonkénti árajánlata viszont annyira meglepte a 12 méteres elővárosi járműveket vásárló 18 Volán-társaságot, hogy 115 helyett 141-et rendeltek belőle. A cég szeptember 30-ig vállalta a 115 jármű legyártását, további 26-ot pedig november 30-ig szállítanak le. Az Alfabusz 11 Volán-társasággal kötött szerződést, a 13,5 méteres buszokat darabonként 40,5 millió forintos alapáron, ez év végéig adják át a közlekedési cégeknek. Ezek a járművek ugyanúgy az elővárosi forgalomban használatosak, a magasabb árszintet elsősorban a 12 méteresnél lényegesen erősebb motor és futómű, valamint a több utas befogadására alkalmas karosszéria indokolja. A gyártóknak ugyanakkor információink szerint még külön engedélyt kell kérniük a Közlekedési Felügyelettől. A hatályban levő rendelet szerint ugyanis euró 3-as motorral szerelt járművek csak október 1-jéig helyezhetők forgalomba, márpedig a gyártók buszai ilyenek. A szabályozás ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy bizonyos feltételekkel a forgalombahelyezési engedély jövő év április 30-ig meghosszabbítható.
A kedvező indulás ellenére elakadt viszont a csuklós autóbuszok beszerzése. Bár itt a februári tender ellen nem érkezett kifogás, győztest még nem hirdettek, eddig egyik pályázó sem kapott megbízást.

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot