Félrevezetőnek bizonyult a Jobbik havilapja, a Magyar Mérce első számának címlapja, ahol Toroczkai László és néhány fegyveres látható Gerillacsapat a Délvidékért címmel. Az újság a képhez tartozó cikke a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetőjének korábbi könyvéből átvett részletet közöl, azonban a forrásra való utalás nem található. Az írás kitér arra, hogy Toroczkai 1999-ben gerillacsapatot kezdett szervezni, amit az olvasók úgy értelmeztek, hogy a fegyveres csapat ma is működik. „Végre fegyvert fognak a magyar nemzeti radikálisok!” – hirdette egy, az új lap körül hírverést keltő internetes körlevél.
– A félreérthető, egyértelműen a puszta figyelemfelkeltést szolgáló címlap és az írás körüli hírverés károkat okoz a személyemnek és a mozgalomnak – nyilatkozta lapunknak Toroczkai. Elmondta: az egy hét-nyolc évvel ezelőtti történet, a HVIM pedig csak öt éve létezik, így tehát az újság témájának nincs köze a mozgalomhoz.
Novák Előd, a Magyar Mérce főszerkesztője lapunknak elismerte: valóban a figyelemfelkeltést szolgálta a címlap, mert véleménye szerint „egy szigorúan konzervatív megjelenésű újság sajnos ma nem állja meg a helyét a lappiacon”. Novák nem tartja valószínűnek, hogy a címlap vagy a megjelent írás bárkinek is kárt okozhat. A szerkesztő megígérte: a következő lapszámban, amelyben további részleteket szerettek volna közölni Toroczkai könyvéből, tisztázni fogják a félreértést, és egyértelműen feltüntetik a cikk forrását.

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék