Német kézben Koszovó irányítása

Kofi Annan ENSZ-főtitkár Joachim Rücker német diplomatát nevezte ki a koszovói ENSZ-közigazgatás élére, s értesítette a BT-t, hogy az új UNMIK-vezető szeptember 1-jén veszi át hivatalát. Ő a hatodik s egyben az utolsó, aki e tisztséget ellátja.

Sebestyén Imre
2006. 08. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rücker feladata az lesz, hogy az UNMIK hatáskörét átruházza a koszovói intézményekre. Nyilatkozatában azonban szerepét abban határozta meg, hogy támogatást nyújtson Martti Ahtisaari ENSZ-megbízottnak a rendezés módozatainak elfogadtatásában a státustárgyalásokon.
A koszovói albán fél örömmel fogadta a második német UNMIK-vezetőt. „A legjobb ember a legjobb időben” – jelentette ki a legnagyobb politikai párt, a Koszovói Demokratikus Szövetség szóvivője. Nem így gondolják azonban a szerbek Belgrádban, ám a helyi szerbek reagálása visszafogottabb. Momcsilo Trajkovics, a Szerb Ellenállási Mozgalom vezetője szerint Rücker személye már nem oszt, nem szoroz, ő csak végrehajtja azt, amit a nemzetközi központokban eldöntöttek. Szerepe csak annyiban különbözik elődeitől, hogy ő fogja befejezni az UNMIK mandátumát. Oliver Ivanovics, a koszovói Szerb Lista vezetője úgy gondolja, hogy az UNMIK vezetőjének már nincs olyan szerepe, mint korábban volt. Hiszen folyamatban vannak a tárgyalások, amelyeknek a főszereplője már Ahtisaari. A nemzetközi misszió átalakulása után Rückernek a megbízatása az EU képviselőjeként fontosabbá válik.
Hiába mondták ki a nemzetközi közösség képviselői, hogy Koszovó felosztása nem jöhet számításba, a reagálások nem szűnnek a már „visszaszívott” rendezési javaslattal kapcsolatban. Oliver Ivanovics koszovói szerb politikus szerint ez a legkevésbé kívánatos forgatókönyv. Sokan Szerbiában azonban úgy gondolják – azok, akik nem gondolnak bele az ottani kisebbség helyzetébe –, hogy a felosztás győzelem Koszovó függetlenségéhez képest.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.