Német konzervatív útkeresés

Berlinben tegnap pártkongresszusra gyűltek össze a német kereszténydemokraták. A CDU-rendezvény célja a politikai irányelv kidolgozása.

Hosszú távra szabná meg a konzervatív tábor politikai irányvonalát az a menetrend, amely a tervek szerint 2007-re készülne el. Az észak-olaszországi Alpokban töltött szabadságáról hazatért Angela Merkelt ellentmondó adatok fogadták: a polgárok majd ötven százaléka biztatónak tartja az ország gazdasági kilátásait, ugyanakkor viszont elégedetlen a nagykoalíciós kormány teljesítményével. Ha most – a Merkel-kabinet kilenc hónapos működése után – tartanák a parlamenti választást, a CDU/CSU
a szavazatoknak mindössze 36 százalékára számíthatna, a szociáldemokraták pedig csak 30-ra. Meglepő a közvélemény azon meggyőződése, hogy a kancellár asszony politikáját saját pártjának csak egyharmada támogatja. Hasonló képet mutat az SPD-elnök Kurt Beck helyzete, aki az elvtársak táborának a felét sem érezheti maga mögött. A lakosság körében legutóbb széles körű felháborodást váltott ki Peter Steinbück pénzügyminiszter kijelentése: „A polgárok mondjanak le a nyaralásról és annak költséget inkább nyugdíjas koruk biztosítására fordítsák.” A kialakult helyzet alátámasztotta azoknak a politológusoknak a véleményét, akik szerint az ország népe képtelen búcsút venni az utóbbi évtizedekben élvezett szociális biztonságtól.
A CDU-küldöttek előtt Angela Merkel kijelentette: „Új programra lesz szükség a XXI. század szociális piacgazdaságának kialakítására. A polgárok ugyanis elbizonytalanodtak, érezve, hogy az elmúlt évtizedek biztonsága már nem létezik.” E helyzetfelmérés magában rejti a kereszténydemokraták dilemmáját. Látják, hogy a széles rétegeket átfogó szociális kedvezmények folytatásához hiányzik a megfelelő gazdasági háttér, fokozódnak a párton belüli ellentétek. A keresztényi szolidaritás és az individualista felelősségvállalás közös formáját viszont mindeddig nem sikerült megtalálnia annak a politikai erőnek, amely több mint fél évszázadon keresztül döntő szerepet játszott a köztársaság történetében. A berlini kongresszus résztvevői legalább tisztán látnak a súlyponti témák kérdésében: az állam nem helyettesítheti az egyéni teljesítményt; a személyes felelősségre épített teljesítmény garantálja csak a társadalom vállalta szolidaritást; a képzés, a műveltség az egyéni életlehetőség, az esélyegyenlőség kulcsa; az állam és a tartományok háztartásának konszolidálása nélkül a szükséges reformok megvalósíthatatlanok.