Csaknem háromszáz, egy kamerából származó, vágatlan mesterszalagot vitt el egy eddig ismeretlen tolvaj, vagy tolvajok augusztus elején a fóti filmstúdióból, ahol az angol BBC1 televíziónak készülő Robin Hood című sorozatot gyártják – mondta el lapunknak Jeney Áron főhadnagy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi alosztályának munkatársa. Hozzátette: a helyszínen betörés nyomait rögzítették, a tolvajok más műszaki eszközöket is elvittek. Gyanúsított még nincs az ügyben, miként a kazettákat sem találják. Eddig húsz tanút hallgattak ki. A főhadnagy szerint a tolvajok célja mindenképpen a haszonszerzés lehetett, de azt a sajtóban tegnap megjelent értesülést cáfolta, hogy többmilliós váltságdíjat követelnek a tettesek. A nyomozás érdekeire tekintettel a nyomozó egyéb kérdésünkre nem válaszolt.
A Mafilm egyik magát megnevezni nem kívánó vezető beosztású tisztségviselője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a BBC részére a Tiger Aspect filmgyártó cég produkciójában egy 13 részes sorozatról van szó, amelynek epizódjait Budapest környéki erdőkben forgatják. A film szeptember elejére készülne el, de a kazetták egy részének eltűnése miatt elképzelhető, hogy bizonyos jeleneteket újra kell forgatni. A szakember szerint annak lehetősége is felvetődik, hogy a lopás mögött valójában a határidők csúszása rejlik, vagyis a felelősök esetleg egy kreált történettel igyekeznek megbízóik előtt menteni a helyzetet. E verzió valóságtartalmának kiderítése is a rendőrség hatáskörébe tartozik – erősítette meg a filmes nyilatkozó.
Az Index internetes lap szerint az angol produkció nyolcmillió fontos (3,3 milliárd forint) büdzséből készül. A lopás hírét a Sun brit bulvárlap írta meg, az azonban már az internetes lap információja, hogy a gyártó cég 15 millió forintot ajánlott fel a szalagok megtalálójának. Ez egyfajta váltságdíj, hiszen a HDTV-kazettáknak nincs forgalmi értékük, így szinte biztos: egy bennfentes lopta el őket, hogy később megzsarolhassa velük a Tiger Aspectet. A mirror.co.uk szerint a tolvajok egymillió fontot (408 millió forintot) követelnek a kazettákért, a tévécsatorna pedig még nem döntött arról, hogy fizessen-e, vagy újraforgassák a tévészéria jó részét. Az Indexnek azonban a produkció egyik munkatársa elmondta, hogy a pótforgatás már meg is kezdődött, és jelenleg is tart.
A Mirror és a Sun egyaránt egy meggyanúsított magyar statisztáról beszél. Az ügy több közeli ismerője szerint viszont kizárt, hogy egy statiszta követte volna el a lopást. A tolvaj vagy tolvajok pontosan tudták, mit keresnek, vagyis a legújabb technológiához is értő filmes lehetett a tettes.

Megint elesett az M3-as, a héten már másodszor