Dr. Fóris László (Hajdúsámson): A látás hiányához száz éven át is alkalmazkodhatunk. Víz nélkül napokig el lehet élni. Szélsőséges környezeti hőmérséklet mellett akár órákig. Oxigén nélkül kb. öt perc van az agyhalálig. Mérgezett levegőben fél percünk lehet, ésszel maximum öt. A megfelelő légnyomás hiánya (pl. robbanás) azonnal végzetes lehet. Labirintusban „fonál” nélkül az oxigénpalacknak vagyunk kiszolgáltatva. Veszélyes körülmények között dolgozók vezetőinek elengedhetetlen lenne a klaszszikus műveltség oktatása (Ariadné fonala). Ezt nem pótolhatja a csodaszerként emlegetett világháló sem – a bizottságosdi inkább.
Dr. Nagy Géza (Budapest): A 60-as évek elején, egyetemista koromban még pénzért adtam vért: a véradó kapott egy üveg sört és deciliterenként 50 forintot. (Mivel akkor is sovány voltam, tőlem csak 2,4 dl-t vettek, ma már mindenki 4 dl-t ad.) Azután átálltunk a térítésmentes véradásra: a sör vagy más üdítőital megmaradt, és kaptunk egy kis élelmiszercsomagot. Évek óta, ha behívtak vért adni, hívtam a fiatal kollégáimat is, a véradás után jól esett meginni a sört, enni valamennyit, és pár percet beszélgetni. Legutóbb, július 18-án kellemetlen meglepetés ért: eltűnt az italautomata, amiből véradás előtt tanácsos volt fogyasztani, helyette kaptunk fél liter ásványvizet. Az étkezőhelyiség is megszűnt, enni- és innivaló helyett egy 500 Ft-os, boltban beváltható utalványt kaptunk. Ennyi erővel készpénzt is adhattak volna, mint 40 éve. Megtudtuk, hogy a Vérellátó elküldte vagy átcsoportosította az élelmiszercsomagok elkészítésével és kiadásával foglalkozó embereit, így tudta végrehajtani az előírt vagy gazdasági eszközökkel rákényszerített létszámcsökkentést. A Magyar Nemzet augusztus 4-én írt arról, hogy kevés a vér, főleg Budapesten. Ha behívnak, én továbbra is megyek vért adni, de fiatalokat már nem fogok „sörözni” hívni.
Szappanos István (Felsőzsolca): Semleges rádiót ígér Such György – jelent meg a Bodacz Balázs által írt cikkben, a Magyar Nemzet 2006. augusztus 10-i számában. A nyilatkozóval több ponton sem tudok azonosulni, illetve egyetérteni. Semleges rádió? Ilyen nincsen. Mert ha még rádiózást ígérne… De az sincsen. Van viszont balliberális rádiókabaré, meg egyoldalú MSZP–SZDSZ-es álirodalmi műsor. A Magyar Rádiótól viszont korrektséget és tényszerűséget várunk el, nem pedig ömlengő kormányszolgálatot. Lovas István jegyzeteinek továbbra is helye kell hogy legyen a Magyar Rádióban, mivel korrekt kommentárokat adott a hallgatóságnak a hazánkban és a világban történt eseményekről.
Dr. Kosztya Lászlóné (Balatongyörök): A Schmitt Pál és a Bocskai című olvasói levél kapcsán ragadtam tollat, teljes mértékben egyetértek Pajer Lászlóval. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, mely a Rákosi-rendszerben volt kisiskolás. Sok mindent megértünk, átéltünk. De a gerincünket nem sikerült megtörni. Hála szüleink, nagyszüleink példájának. Magyartanár vagyok, már nyugdíjas. Voltak kényes, borotvaélen egyensúlyozó helyzetek pályám során. De tudtam, hogy „…az ember nem arra született, hogy legyőzzék… Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.” (Hemingway). Szerintem se mondjon le Schmitt Pál. Ne vonuljon vissza önként, harc nélkül. Ne adja meg azt az örömet ellenségeinek (itt már nem ellenfelek vannak, mint a sportban), hogy küzdelem nélkül leteszi a fegyvert. Valljanak színt a másik oldal képviselői. Miért szabad az MSZP-s Szekeres Imrének vagy Baráth Etelének az, ami a fideszes Schmitt Pálnak tilos? Miért nyelünk (még ha nyögve is) mindig mi? Miért törődünk bele mindenbe harc nélkül? Ez a fajta közöny, fásultság nincs benne a tízparancsolatban!

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt