Már az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) is vizsgálja annak az angolról fordított honlapnak a tartalmát, amely öngyilkossági módszerekhez nyújt útmutatást. Ha bebizonyosodik, hogy az internetes oldal felbujtóként képes közreműködni abban, hogy valaki megkíséreljen önkezével véget vetni életének, akkor a portál üzemeltetője öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – közölte Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Hozzátette: jogilag egyelőre nem egyértelmű, hogy az eset a bűncselekmény kategóriába tartozik-e, de ha így van, akkor a szolgáltatón kívül azokat is felelősség terhelheti, akik a fórumra beírva tanácsot adnak az öngyilkosságra készülőknek.
Mivel az emberek tudata ilyenkor beszűkül, csak a döntés mellett szóló érveket fogják fel, és az ellene szólókat nem veszik figyelembe – mondta lapunknak Funk Sándor addiktológus, a fővárosi Nyírő Gyula Kórház főorvosa. Az említett honlapon közzétett adatok kulcsot adnak az ilyen tudatállapotban lévő emberek kezébe, és így komoly esélyt teremtenek arra, hogy meg is kíséreljék megölni magukat.
Hazánkban az öngyilkosságok száma az utóbbi években csökkent, és bár minden korosztályban vannak jellemző esetek, a legtöbbet kamaszkorban, a társadalmi beilleszkedés nehézségei elől menekülve, illetve idősebben, a haszontalanná válás érzetéből eredő depresszióban követik el – tette hozzá a szakember.

Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?