Őszödön a kormány, újabb megszorítások

Kétnapos kormányülés kezdődik ma Balatonőszödön, ahol a konvergenciaprogram véglegesítése, illetve egyes, az egészségügyet érintő kérdések (például a gyógyszerár-támogatás átalakítása, illetve a magántőke bevonásának szabályozása) lesznek napirenden. Lapértesülés szerint a kabinet dönthet a vizitdíj bevezetéséről, illetve az ingyenes gyógyszerhez jutás lehetőségeinek megszüntetéséről.

Munkatársainktól
2006. 08. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelenleg mintegy negyvenféle jogcímen lehet ingyenesen gyógyszerhez jutni, így láthatók el a nagyon súlyos és ritka betegségben szenvedők – köztük a daganatos betegek –, az inzulinkezelésre szorulók, a skizofrének. A Népszabadság úgy tudja, a koalíciós megállapodás része továbbá az is, hogy szabaddá teszik a patikaalapítást, és megszüntetik a kötelező kamarai tagságot.
*
A konvergenciaprogram főbb célkitűzéseit Gyurcsány Ferenc a múlt héten ismertette, s bár számos kritika érte a kormány középtávú gazdaságpolitikai elképzeléseit tükröző anyagot, abban lényegi változtatást már nem ejtettek meg. Tegnap Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke a konvergenciaprogram államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzései, és a Gyurcsány-kormány választások előtti prognózisai közötti ellentmondásaira (korábban gyakorlatilag a felére becsülték az idei hiányadatokat a ténylegesnél) igyekezett magyarázatot adni a köztévében. Bár a politikus szerint a valós költségvetési hiány összegénél hatszázmilliárd forinttal kevesebbről volt tudomásuk, a Pénzügyminisztérium július közepén nem hatszáz-, hanem ezermilliárd forintos hiánytöbbletről adott ki jelentést. A tárca a rekordnagyságú eltérést többek között az elmaradó adóbevételekkel, a gyógyszertámogatásokkal, a nyugdíjkiadásokkal, a Gripen vadászgépek beszerzésével, valamint az autópálya-építkezésekkel és az iraki adósság elengedésével indokolta.
Juhász szerint „előbb-utóbb meg kell nézni”, hogy a korábbi információhiánynak milyen személyi és szervezeti okai voltak. a politikus szervezeti problémának tartja például azt, hogy „a rendszer nem működik”, vagyis a szakapparátus „képtelen pontos adatokkal szolgálni”. A politikus szerint mindenesetre ha „másfajta hiátus merül fel”, akkor le kell vonni a következtetéseket. Az MSZP alelnöke mindenkit megnyugtatott, hogy a kétnapos kormányülésen már pontos, precíz elképzelésekről fognak dönteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.