Osztjákföld vándora

Rejtőzködő Magyarország

Közeli nyelvrokonaink, az osztjákok (hantik) tanulmányozásának szentelte életét Pápay József (1873–1931), a debreceni egyetem professzora. Akkor kezdett el a fogyatkozó rokon nyelvű néppel foglalkozni, amikor a Magyar Tudományos Akadémián kezébe került Reguly Antal hagyatéka. Tudni kell, hogy Regulyt hirtelen halála megakadályozta abban, hogy hatalmas gyűjtőmunkája anyagát feldolgozza, s feljegyzéseit korábban senkinek sem sikerült megfejtenie.
Pápay József a lelkes és bőkezű Zichy Jenő gróf támogatásával eljutott a vogulok és az osztjákok földjére, ahol fontos gyűjtőmunkát végzett. Zichy, aki lelkes amatőr volt, három expedíciót is finanszírozott a korabeli Oroszországba, főként a Kaukázusba. Szerencsére tudósokat is vitt magával, néprajzkutatót, régészt, zoológust és a debreceni nyelvészt. A gróf lehetővé tette azt is, hogy ki-ki a maga útját járja. Szentpéterváron, Tifliszen (Tbiliszi), Rosztovon és Kazánon át vezetett az osztjákok földjére Pápay útja. Arra is szakított időt, hogy a tatárok és a csuvasok életét tanulmányozza. Tobolszktól az Irtisen és az Obon hajókázva, majd fedett csónakon jutott az északi osztjákok közé, ahol (1898 nyarától 1899 májusáig) egy esztendőt töltött el európai ember számára hihetetlen körülmények között. „A kis bódéban 14-15 ember alszik. Én Kal és Péter között helyezkedtem el, jobban mondva ők helyezkedtek mellém. A levegő majdnem elviselhetetlen, aztán meg szomszédaim úgy hozzám fészkelődnek, hogy lehetetlenség elaludni. Még nagyobb baj is van: rettenetes férgek kínoznak…” – idézzük a tudós naplójából némi ízelítőül.
Telepről telepre, jurtáról jurtára járva kereste fel az osztjákokat. Feljegyzéseket készített életmódjukról, nomadizáló szokásaikról, hagyományaikról, néprajzi jellegzetességeikről, gazdasági körülményeikről. Több kötetre rúgó mese- és varázsszöveget, hősi énekeket, ünnepi szertartásokat, hiedelmek és babonák sorát – mamut- (!) és medvekultusz – sikerült papírra vetnie. Részt vehetett a vulpaszli osztjákok áldozati ünnepén, látta „fegyvertáncukat”, jeges halászatukat, és utazott kutyaszánon. Megfigyelte a vásári szokásokat is, és eljutott Berjozovóba, ahol egy vogul-osztják keveréknyelvű népcsoport él. Itteni tapasztalatai segítették hozzá Reguly Antal feljegyzéseinek megfejtéséhez.
Szomorúan látta, hogy általános az alkoholizmus, az orosz papok fanatizmusa és a kereskedők kapzsisága. Garasokat adnak az értékes rókabőrökért. A pópák tűzzel-vassal irtják a régi szokásokat. Tűzre vetik a becses bálványokat. A megfélemlített osztjákok névleg felveszik a pravoszláv hitet, de titokban továbbra is ragaszkodnak őseik vallásához. „Ma délelőtt istentisztelet alatt néhányan a templom mellett gyülekeztek. Elővezettek egy rénszarvast és feláldozták. A szertartást a papok későn vették észre. Elzavarták és megleckéztették az egyszerű népet. A jámborok megszeppentek, hiszen semmi rosszat nem akartak. Csodatévő Szent Miklós az ő szemükben semmiben sem különbözik a többi bálványtól” – jegyzi fel 1899. január 13-án…
Pápay József, bár nem volt tanult térképész, osztják barátai segítségével – akiknek tájékozódási képességét ámulattal szemlélte – térképek sorát készítette el. Leírta a Konda, az Ob, a Szinja, a Kazim folyók egyes szakaszait és az ottani településeket. Beszédes és hangulatos földrajzi nevek sorát vetette papírra: Szélháza folyó, Réceháló mocsár, Vörösfenyő- és Varjúsziget, Temetősziget, Bálványerdő, Zelnice- és Cirbolyafalva, Manóház-sziget és Tokhal-telep. Mind egy fogyatkozó népcsoport, egy eltűnő életforma emlékeztetői.