Egyelőre jogi lépések nem történtek, csak civil szerveződés indult a magyar határ közvetlen szomszédságába, osztrák oldalra tervezett nagy teljesítményű hulladékégető ellen. A közelmúltban környezetvédők és más civil támogatók félpályás útlezárást tartottak a szentgotthárdi határátkelőnél annak érdekében, hogy a szemétégető a helyi termálfürdőtől jóval messzebb épüljön fel.
Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere kérdésünkre elmondta: ha nem marad más választásuk, élő láncot fognak alkotni az építési területen, hogy megakadályozzák a munkagépek felvonulását. Előtte azonban még támogatókat gyűjtenek, hogy velük együtt küldjenek levelet a köztársasági elnöknek, kérvén: segítse Szentgotthárd küzdelmét.
A környezetvédelmi és vízügyi tárca már kért informális tájékoztatást az osztrák féltől. Azok rögtön válaszoltak – tudtuk meg a minisztériumtól –, és elmondták, jelenleg nem folyik még eljárás az ügyben, az engedélyezési kérelem benyújtása ősz előtt nem várható. Az erre vonatkozó nemzetközi jogszabály (az espoói egyezmény) szerint Magyarország nem rendelkezik vétójoggal egy ilyen ügyben, ám ha hazánk részt vesz a hulladékégető környezeti hatásvizsgálati eljárásában, a burgenlandi kormányzatnak az engedélykérelem elbírálásakor figyelembe kell vennie a magyar álláspontot. Márpedig június 23-án Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter levélben jelezte Magyarország ez irányú szándékát. Viniczay Tibor közölte, hogy Szentgotthárd a folyamat minden lépésénél megpróbálja majd megakadályozni az engedélyezést. Fülöp Sándor, az EMLA Környezeti Menedzsment és Jog Egyesület ügyvezetője elmondta: erre lehet alapja a városnak, hiszen az espoói egyezményben már a látványvilág megsértése is környezetszennyezésnek minősül.
Mint azt már megírtuk, az osztrák Begas Kraftwerk GmbH egy évi 200 ezer tonna hulladék feldolgozására képes égetőt szeretne felépíteni a Szentgotthárdtól száz, a város termálfürdőjétől négyszáz méterre fekvő ipari parkban. A szomszédos Heiligenkreuz polgármestere lapunknak azt mondta: az új munkahelyek miatt örülne a beruházásnak, és állította: az üzem minden uniós elvárásnak megfelel majd. A szentgotthárdiak viszont attól tartanak, hogy az égetőmű elriasztja a turistákat. A helyiek legfőképpen a hatalmas kémény miatt tiltakoznak, amely elcsúfítaná a Őrségi Nemzeti Park mentén fekvő város esztétikumát.

Megszólalt halálfélelméről és súlyos műtétjéről a TV2 sztárja