Rácz: A hatalom maradjon csöndben

A szabadságharc 50. évfordulója a hazaárulóknak és a Vörös Hadsereget behívók szellemi örököseinek önmérsékletet parancsol: ne szólaljanak meg az ünnepen – nyilatkozta lapunknak Rácz Sándor, a Nagybudapesti Központi Munkástanács ’56 november 16-án megválasztott elnöke.

Joó István
2006. 08. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fenti megállapítással Rácz Sándor, az Élő ’56 ernyőszervezet tagja azokra a hírekre reagált, amelyek a hivatalos októberi megemlékezések esedékes szónokairól szólnak. Mint tegnap megírtuk: Gyurcsány Ferenc a köztársasági elnöknél tett szerdai látogatásán azt javasolta Sólyom Lászlónak, hogy október 22-én az Operaházban a nemzeti összetartozás megjelenítése érdekében ő mondjon beszédet. Ajánlattétele „luftballon” volt, mert – bár az előző két évben az operaházi díszelőadás szónoka Gyurcsány volt – az idei menetrendben már rég eldőlt, hogy 22-én a dalszínházban az államfő mond beszédet. Utóbb az MTI azt adta hírül, hogy a kormányfő a parlamenti megemlékezésen szónokol.
Rácz Sándor ötvenhatos személyiség (aki még akkor decemberben is nyilvánosan követelte: „Ruszkik, haza!”) úgy látja: az, hogy 22-én nem beszél majd Gyurcsány, nem befolyásolja sok ötvenhatos döntését, miszerint nem a hatalommal, hanem külön ünnepelnek. Rácz a maga részéről ezt azzal indokolta, hogy őt eddig sem szokták meghívni az Operaházba. Hírül adta, hogy Szilvásy György államtitkárral egyeztetnek arról, hogy a hiteles ötvenhatosok és a hatalom képviselői programjai ne súrolják egymást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.