időjárás 7°C Barbara , Borbála 2022. december 4.
logo

Rájár a rúd a libatenyésztőkre

Munkatársunktól
2006.08.16. 23:00

Nem kapnak több segítséget az államtól a Hajdú-Bét által tönkretett libatermelők, akiknek ma kellene visszafizetniük ötéves futamidejű kedvezményes hitelük második részletét. A termelők petíciójára Gyurcsány Ferenc nem válaszolt, miközben maga is elismerte: lehetnek visszaélések a nagy agrárcsődök mögött.

Ma van a határideje annak, hogy a Hajdú-Bétnek szállító, tönkretett termelők visszafizessék a megsegítésükre folyósított ötéves futamidejű hitel ez évre esedékes részletét. Erre azonban az érintettek képtelenek, így félő, hogy hamarosan megjelenik náluk a felszámoló. A gazdálkodók a Hajdú-Bét csődje után hosszú kálváriát jártak be. Tavaly sikerült megállapodniuk az agrártárcával, amelynek révén a felszámoló által megállapított követelés 50 százalékáig államilag garantált és kamattámogatott hitelhez jutottak.
– A 2,2 milliárd forintot kitevő állami hozzájárulást a Parmalat kárvallottjaival együtt kaptuk meg. Azt viszont nem tudjuk, hogy mennyi pénz jutott a libatartóknak, mert a felszámoló nem állt szóba velünk, és az agrártárca sem közölte a pontos adatokat – nyilatkozta lapunknak Ónodiné Demeter Éva, a libatartók egyik képviselője.
*
– Csak vélelmezzük, hogy mintegy 185 darab hitelszerződést kötöttek 15 millió forintos érték alatt, közel 600 millió forint értékben. Az öszszeg nagyobbik fele pedig a jelentősebb vállalatoknak és a Parmalat károsultjainak jutott – jelentette ki a kárvallott gazdák szóvivője. A kedvezményes hitelt öt év alatt, öt egyenlő részletben kell visszafizetni, a fizetési határidő minden évben augusztus 17-e. Tavaly a tüntetéseket lezáró gazdamegállapodás részeként azt vállalta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), hogy a 15 millió forint alatti hitelek esedékes törlesztőrészletét átvállalja, ha az EU is hozzájárul ehhez. Az erről szóló rendelet azonban az uniós vétó miatt nem jelent meg, és az FVM addig húzta az ügy rendezését, míg a hiteleket folyósító Erste Bank megkezdte a szerződések felmondását. Ekkor állt elő a tárca azzal a rendelettel, amely csak a 6,5 millió forint alatti hitelállománnyal rendelkező termelőknek biztosított egyenként 750 ezer forintot.
– Az idén ugyanakkor még ígéretet sem kaptunk a minisztériumtól, és egy jó darabig választ sem petíciónkra. Legutóbb egy fax érkezett Gráf József agrárminisztertől, amelyben az állt, hogy minden lehetőséget megvizsgált az FVM, de további támogatást a szigorú uniós előírások miatt nem tudnak nyújtani. A ránk kiszabott APEH-követelésekkel kapcsolatban a miniszter azt tanácsolta, kérjünk mérséklést. A miniszterelnöktől pedig még választ sem kaptunk – ismertette Ónodiné. A termelők petíciójukban százszázalékos kártérítést, parlamenti vizsgálóbizottság felállítását és az ügyészségi vizsgálat újbóli elrendelését kérték.
A libatartók kétségbeesésükben Karsai József szocialista képviselő segítségét kérték, akivel ma délelőtt Debrecenben közös sajtótájékoztatót tartanak. Reméljük ennek a fellépésnek lesz valami foganatja, hiszen többekhez hasonlóan Karsai József is kikelt már Bajnai Gordon frissiben kinevezett kormánybiztos ellen, aki a csőd idején a Hajdú-Bét vezérigazgatója volt – tette hozzá Ónodiné Demeter Éva.

Gyurcsány szerint is lehet visszaélés. Sokan nem értik, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök miért nem tesz valamit a magyar mezőgazdaság, illetve a Hajdú-Bét által tönkretett termelők érdekében. A kormányfő a Magyar Agrárkamara közgyűlésén a minap ugyanis kifejtette: nem érti, hogy mi lehet az oka a magyar mezőgazdaságban tapasztalható nagy csődöknek és bukásoknak. Gyurcsány szerint egyik-másik eset felveti a gyanúját annak, hogy valakik visszaélnek a gazdálkodók jóhiszeműségével és kiszolgáltatottságával. Mert miközben a termelők futnak a pénzük után, a csődök okozói úgy folytatják tevékenységüket, mintha semmi nem történt volna.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.