Sosem láttam ennyire veszélyesnek a felekezeti erőszakot, … s ha nem állítjuk le hamar, elképzelhető, hogy Irak polgárháborúba sodródik – jelentette ki John Abizaid amerikai tábornok Washingtonban egy szenátusi meghallgatáson. A Közel-Keletért és Közép-Ázsiáért felelős központi parancsnokság vezetője szerint a vallási felekezetek közötti harcok, az al-Kaida-terroristák, illetve a lázadók és síita milicisták tevékenysége a fő forrásai az iraki konfliktusnak. „Az összehangolt regionális és nemzetközi nyomásgyakorlás hiánya miatt elterjedt a szélsőségesség” – tette hozzá. Abizaid ezt egy nappal azután nyilatkozta, hogy kiszivárgott annak a levélnek a tartalma, amelyet William Patey, Nagy-Britannia távozó bagdadi nagykövete írt a múlt héten Tony Blair brit miniszterelnöknek. Üzenetében Patey kifejtette, valószínűbb, hogy Irakban polgárháború lesz, nem demokrácia, s a közel-keleti ország etnikai határvonalak mentén több részre fog szakadni. A Bush-kormányzat iraki és afganisztáni hadviseléssel kapcsolatos hibáira hívta fel a figyelmet Hillary Clinton demokrata párti politikus is, aki a fent említett szenátusi meghallgatást követően Donald Rumsfeld védelmi miniszter lemondását követelte.
Mintegy húsz ember vesztette életét tegnap Irakban. Tízen öngyilkos merénylet miatt haltak meg Hadhárban. Korábban kilenc rendőr vesztette életét Moszulban robbantásos támadásokban és felkelőkkel vívott összetűzésekben.

Orbán Viktor: Ukrajna pénzt és fegyvert, az európai adófizetők pedig a számlát kapnak Brüsszeltől