Röviden

MTI
2006. 08. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány eladná a Költő utcai villát
A kormány el kívánja adni a Természetvédelmi Hivatal (TVH) védett természeti területnek számító, Költő utcai ingatlanát – értesült az MTI. Az istenhegyi villa kertjében 1975 óta működik a TVH, amely a magyar természetvédelem fellegvára, egyben természetvédelmi bemutatóhely, ahol évente több ezer gyermek fordul meg. A háromhektáros terület és az épület nemzeti emlékhely, az 1,2 milliárd forint értékű ingatlan Jókai Mór tulajdona volt. A területet védettsége miatt nem lehet beépíteni. R. Bakonyi Ágnes, a zöldtárca sajtófőnöke annyit közölt: egyelőre nincs megegyezés az ingatlanról. (MTI)

Környezetbarát tanévkezdés
A tanévkezdéskor környezetbarát és az egészségre ártalmatlan anyagokból készült iskolaszerek vásárlására buzdít a Hulladék Munkaszövetség. Az egész évben használt iskolaszerek mintegy negyedét most vásárolják meg a szülők, akik nincsenek elég információ birtokában a termékek gyártását, összetételét illetően. Kalas György, a Humusz győri szervezetének elnöke elmondta: a boltokban még megtalálhatók a környezetbarát írószerek, és a vásárlókon múlik, megmentik-e ezt a piacot. (greenfo.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.