Röviden

MTI
2006. 08. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó példa
Sellei
Ezerkétszáz kilométert tekert feleségével együtt a nagy kerékpárbarát Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter Froitzheimtől Umagig, hogy eleget tegyen Ivo Sanader horvát kormányfő meghívásának. Íme egy követendő példa honi minisztereinknek. Annyi engedményt azért kaphatnak, hogy nem kell feltétlenül hajtaniuk a biciklit. Elég, ha egyszerűen eltolják.

Fűnyírókat gázolt a kamion
Egy fűnyíró munkás meghalt, négy pedig megsérült tegnap, amikor egy kamion az M3-as autópálya Miskolc felé tartó szakaszának leállósávjában közéjük hajtott. (MTI)

Betegséget okozott az elsüllyedt hajó
Több mint háromszázan megbetegedtek, egy ember pedig meghalt a Fülöp-szigetekhez tartozó Guimaras szigetén egy tartályhajó elsüllyedése utáni környezetszennyezés miatt. A Solar I.-ből eddig 200 ezer liter kőolaj jutott a vízbe. (MTI)

Nem bolygó többé a Plútó
Nem számít többé bolygónak a Plútó, így Naprendszerünkben a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) tegnapi döntése nyomán nyolc bolygó van a korábbi kilenc helyet. Az IAU idei prágai kongresszusán 2500 csillagász szavazása alapján az égitestet mostantól törpebolygónak nevezik. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.