Száz százalék
Ludwig
Minden rosszban van jó is. Az FTC focicsapata eddig egyedül nyert százszázalékos bajnokságot 1932-ben. Most van esélye egy újabb sporttörténeti bravúrra, még ha a második osztályban is. Meg kéne próbálni!
Dolgozók hordozták a szalmonellát
Tudtán kívül hordozta a szalmonella baktériumát annak a Szombathely környéki cukrászdának a két dolgozója, amelynek süteményétől 383-an betegedtek meg, négyen pedig életüket vesztették augusztus 20-a óta. Az elmúlt két napban ötvennel nőtt a betegek száma, miután az ÁNTSZ felkutatta azokat, akik nem jelentkeztek orvosuknál. (MTI)
Lefoglalták a gyanús húsárut
Kilenc tonna fagyasztott baromfit foglaltak le tegnap a fővárosban az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás munkatársai két kamion ellenőrzésekor, mert az áru nem rendelkezett szállítólevéllel és állatorvosi igazolással, egy része pedig lejárt szavatosságú volt. A húst szállító teherautó az ellenőrzés elől szökött meg egy Pest megyei hűtőházból. (MTI)
Kamiont kaptak a véradók
Hatvanmillió forintba került hazánk egyetlen, a véradást segítő kamionja, amely mozgó laboratórium is – mondta Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke tegnap az ünnepélyes átadás után. A légkondicionált járműben felvételi egységet, orvosi vizsgálót, valamint egy négyágyas vérvételi helyiséget is kialakítottak, hat szakember dolgozhat benne, akik hatórás folyamatos munkával 50 véradótól tudnak vért venni. (MTI)
Leleplezték a titkos labort
Tizenegymillió euró értékű kábítószert foglaltak le egy észak-belgiumi titkos laboratóriumban, és három holland állampolgárt tartóztattak le a belga, illetve a holland rendőrök. Összesen 1,9 millió tabletta előállítására alkalmas, 150 kilogramm ecstasy-alapanyagot, valamint 360 ezer tablettának megfelelő, 30 kilogramm amfetaminport találtak. (MTI)
Harry Houdini ügynök is volt?
Titkos ügynök (is) volt Harry Houdini, a magyar származású híres szabadulóművész – állítja Houdini titkos élete: hogyan tették Amerika első szuperhősévé? című könyvében William Kalush és Larry Sloman. Az október 31-én, a mágus halálának nyolcvanadik évfordulóján megjelenő könyvben az amerikai szerzők azt állítják: az artista kémkedett Németországban, ahol az első világháború előtt lépett fel, Oroszországban az anarchistákat figyelte meg, majd az Egyesült Államokban is. Itt állítólag pénzhamisítók ellen szervezte be az elhárítás. (MTI)
Skandináv lottó
Első számsorsolás: 3, 6, 14, 19, 21, 34, 35. Második számsorsolás: 4, 6, 14, 18, 20, 27, 34. (MTI)

NAV-vizsgálat is indulhat Karácsony Gergelyék felelőtlen gazdálkodása miatt