Az amerikai Ford anyaországában az év harmadik negyedében húszezerrel készül kevesebb autót gyártani, a negyedik negyedévben viszont már húsz százalékkal – mintegy 168 ezer autóval – kevesebb gördül majd le a gyártószalagjairól. (MTI-Eco)
*****
A magyar Mol érdekeltségébe tartozó szlovákiai Slovnaft olajtársaság harminccal csökkentette idén kúthálózata egységeinek számát – írja a Hospodarské Noviny című lap. A kutakat eladta, így jelenleg 226 egység található a hálózatában, de a szám a következendő hónapokban további húsz benzinkúttal csökken. (MTI–Eco)
*****
Az amerikai szövetségi bíróság nem bírságolta meg újabb dollár tízmilliárdokkal a dohánygyárakat egy, már évek óta folyó peres ügyben: Gladys Kessler bírónő közölte, hogy nem látja módját annak, miként fizettessen velük. A nyugat-európai tőzsdéken péntek délelőtt a BAT dohányipari óriáskonszern részvényének árfolyama felugrással reagált a bírósági hírre. (MTI–Eco)
*****
Dinamikusan növekszik a Hitelgarancia (HG) Zrt. által garantált faktoringszerződések értéke, mely augusztus elején átlépte az egymilliárd forintot. A HG tavasz óta vállal ilyen szerződésekre is készfizető kezességet, korábban csak vállalkozói hiteleket, illetőleg bankgaranciákat garantált. Az új konstrukciót a faktorházak és az ügyfelek jellemzően visszterhes faktoringszerződések esetében veszik igénybe. (MTI–Eco)
*****
Az Immoest Immobilien Anlagen, az osztrák Immofinanz csoport tőzsdén jegyzett ingatlanbefektető társasága offenzívába kezdett a kelet-európai lakáspiacokon. Kezdetben a társaság lengyelországi, szlovákiai, bulgáriai és romániai lakásépítkezésekbe fog: kétezer lakást épít fel mintegy 180 millió euró összértékben – olvasható a tegnap kiadott közleményben. (MTI–Eco)
*****
A Magyar Telekom igazgatósága október 9-re hívta össze a társaság rendkívüli közgyűlését. A közgyűlésen az igazgatóság tájékoztatja a részvényeseket a társaság üzletmenetéről, aktuális helyzetéről és az egyik leányvállalatánál folyamatban lévő vizsgálatról. (P. B.)

Zápor és 30 fokos hőség várható