Röviden

Munkatársainktól
2006. 08. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikertelen volt a Club Aliga pályázata
Érvénytelennek találta a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) azt a két pályázatot, amelyet a Club Aliga üdülőkomplexum tulajdonjogának értékesítésre írt ki. Az üdülőegyüttes hasznosítására a KVI rövid időn belül újabb nyilvános pályázatot hirdet meg – tette közzé az igazgatóság. Mint ismeretes, a KVI május 31-én írta ki az immár negyedik tendert az MSZMP egykori központi üdülőkomplexumának értékesítésére, illetve a vagyonkezelői jog megszerzésére. (J. Gy.)

Nő Ferihegy forgalma
A budapesti Ferihegyi repülőteret júliusban 920 590 utas vette igénybe, 43 245-tel több, mint 2005 azonos időszakában. Mindez 4,9 százalékos bővülés az utasforgalomban – adta hírül tegnap a Budapest Airport Rt. Az elmúlt 12 hónapban összesen 8,196 millió utas fordult meg a légikikötőben, 10,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A nemzetközi repülőteret 127 151 gép vette igénybe az eltelt egy év során. (P. G. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.